Ismét csúszik a föld Hollóházán<br/>

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok jelentős esőzései miatt ismét megindult a föld Hollóházán, s összeomlással fenyeget újabb lakásokat. Szakértők szerint minden baj oka a helyi patak rendezetlensége. A további romlást 40 milliós beruházással lehetne megállítani.
Vágólapra másolva!

''A hóolvadás és a nagy mennyiségű csapadék miatt két helyen is megcsúszott a települést körül ölelő hegyoldal. Hasonlóan az elmúlt év tavaszához, ismét megindult a hegy a völgyben fekvő faluközpont felé'' ? közölte Smuczer Miklós polgármester.

A földmozgás most Hollóháza déli körzetében jelentkezett, tavaly az eső a település északi részén okozott komoly gondokat. Most egyelőre 11 házat veszélyeztet a hegycsúszás, ám további 39 épület is nehéz helyzetbe kerülhet akkor, ha nem sikerül megállítani a földmozgást.

A polgármester véleménye szerint a legrövidebb időn belül két, már megrepedt házból ki kell költöztetni a lakókat. Erről a szemlebizottság várhatóan még az esti órákig dönt. A polgármester szerint ezeket a veszélyeztetett házakat le is kell bontani.

A település a tavalyi földcsuszamlás következményeinek elhárítására 68 millió forint támogatást kapott, és az ebből elvégzett munkák meghozták a kívánt eredményt.

''Nem vártunk a mostani esőzésre, és az újabb katasztrófára, de mivel ez szintén erősen sújtja a települést, kénytelenek leszünk a helyreállításhoz újabb milliókat kérni'' - mondta Smuczer Miklós. A falu pénztárcája azonban kiürült.

A polgármester és szakértői újabb költségvetést készítettek. Ezek szerint sürgősen ötmillió forintra lenne szükség a templom környékén kialakítandó, úgynevezett csápos kútra, amely összegyűjti a hegy oldalából szivárgó vizeket. Ebből kiszivattyúzva megállítható az agyagos hegyoldal csúszása. A falu gondjait három csápos kút oldhatná meg.

Rendezni kell a Hollóházán átfolyó patak medrét is, amelyhez a pályázati úton nyert 26 millió forintos támogatás mellett további 40 millió forint szükséges. Szakértők szerint minden bajnak a patak rendezetlensége az okozója. A településen áthaladó patak visszaduzzasztott vize ugyanis nem tudja elvezetni a hegyekből érkező altalaji vizeket. Benyújtották az igényüket 40 millió forintra Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, de a levelükre még nem kaptak választ.

A patak állami tulajdonban van, egy térségi vízhasznosító társulás kezeli. Ám ez a cég mindeddig nem folytatott elegendő figyelmet a meder optimális vonalának kialakítására.

(MTI)

Ajánló:

Érdekli, hogy kik vezetik Hollóházát?