Börtönbüntetésre ítélhetik a volt MLSZ-vezetőt<br/>

Vágólapra másolva!
Félmilliárdos gazdasági bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség Kovács Attila volt MLSZ-elnök és fia ügyében a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bírósághoz. Az egykori MLSZ-elnököt a Büntető Törvénykönyv szerint 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, amennyiben a bíróság kimondja bűnösségét.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség Kovács Attilát az 1996-98-ban általa vezetett Canyon Rt., valamint Kovács Rt. gazdálkodási tevékenysége során elkövetett, különösen nagy kárt okozó áfa-csalással, illetve társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megsértésével vádolja.

Ifjabb Kovács Attilát, aki 1998. május 31-től volt a Kovács Rt. elnök-vezérigazgatója, az ügyészség szintén társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megsértésével vádolja, amelyért -bűnösségének kimondása esetén - akár hét és fél éves szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.

Az ügyészég szerint Kovács Attila a Canyon Rt. elnök-vezérigazgatójaként megtévesztette az adóhatóságot és jogellenesen 247 millió forint általános forgalmi adót igényelt vissza. A Kovács Rt. vezetőjeként pedig, részben önhibájából, 226 millió forint társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjbiztosítási járulék befizetését mulasztotta el 1996-tól 1998. május 31-ig.
Az elmulasztott járulékfizetési kötelezettség részben a munkáltatót terhelte, részben a dolgozók járandóságából levont összeg.

Ifjabb Kovács Attila a Kovács Rt. vezetőjeként 65 millió forintos járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget az 1998. május 31-ét követő időszakban - közölte az ügyészség.

(MTI)