Jogerősen elítélték Zsíros Gézát, a Békési Gabona Rt. egykori vezetőjét<br/>

Vágólapra másolva!
A Legfelsőbb Bíróság (LB) szerdán kihirdetett felülvizsgálati döntésével jórészt helybenhagyta azt a jogerős ítéletet, amely hanyag kezelés miatt két év felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta Zsíros Géza egykori kisgazda országgyűlési képviselőt a Békési Gabona Rt. vezetőjeként 1994-ben elkövetett cselekménye miatt.
Vágólapra másolva!

A Legfelsőbb Bíróság teljes egészében helybenhagyta a Békés megyei Bíróság tavaly májusi jogerős ítéletét Zsíros Géza elsőrendű vádlott vonatkozásában, továbbá a hanyag, illetve hűtlen kezelés miatt három és fél év börtönre ítélt másodrendű vádlott büntetését illetően.

Az egyik vádpont alól ugyanakkor felmentette a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottakat, és a jogerős ítéletnek ezt a részét hatályon kívül helyezte

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélettel összhangban kimondta, hogy bűnös módon szegte meg vagyonkezelői kötelezettségeit Zsíros Géza azzal, hogy jogtalanul fizetet ki célprémiumot a cég dolgozóinak a kintlevőségek behajtása, illetve a sikeres terményfelvásárlás címén. Így az egykori vezérigazgató több tízmillió forintos vagyoni hátrányt okozott a részvénytársaságnak.

Ugyancsak helybenhagyta a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének azt a részét, amely szerint Varjú Ernő másodrendű vádlott szintén több tízmillió forintos vagyoni hátrányt okozott 1994-ben a cégnek azzal, hogy valótlan tartalmú éves mérleget készített a tervezett prémiumok kifizetése érdekében. Az általa készített mérleg pozitívumot mutatott, ám 1995-ben kiderült, hogy mintegy 180 millió forintos veszteséggel zárta az előző évet az rt.

Felmentette ugyanakkor a Legfelsőbb Bíróság a másodrendű vádlottat, illetve a másodfokon pénzbüntetésre ítélt harmad- és negyedrendű vádlottakat abban a vádpontban, amely szerint hanyag kezelés vétségét követték volna el olyan munkaszerződések készítésével, melyek sokmilliós végkielégítést tettek lehetővé közös megegyezéssel történő távozás esetére is. A harmad- és a negyedrendű vádlottakat, a cég igazgatóságának korábbi tagjait ezzel az ellenük emelt vád alól teljes egészében felmentette.

Zsíros Géza az utolsó szó jogán a cég kintlevőségeinek behajtására 1994-ben kifizetett milliós célprémiumokat nem tagadta, de hozzátette, hogy a behajtást ennek duplájáért vállalták volna el az erre szakosodott cégek. A terményfelvásárlás kapcsán kifizetett prémiumokat is indokoltnak tartotta.
Hozzátette: a vállalat 1994 tavaszán alakult át részvénytársasággá, igazgatósági ülés azonban hónapokig nem volt, a mezőgazdasági munkák nem álltak meg, és a felelős döntéseket is valakinek meg kellett hoznia.

Zsíros Géza a tárgyalást követően elmondta, hogy szerinte a büntetőeljárás 1995-ben azt követően indult meg, hogy Homoki János kisgazda országgyűlési képviselő Suchman Tamás akkori privatizációs miniszterhez interpellált a kunágotai "keresztapák" ügyében.
Zsíros közölte azt is, hogy az rt. a kamatokkal együtt mintegy 30 milliós pert indított ellene, amelynek végkimenetelét nagyban meghatározza a büntetőeljárás eredménye.

(MTI)

Korábban:

(1999. május 4.)