A múlt pénteken vád alá helyezett genfi ügyvéd és két pénzügyi igazgató azért került bíróság elé, mert segítettek a Mabetexnek és a Mercata cégnek legalizálni azokat a csúszópénzeket, amelyeket a vád szerint vezető orosz politikusoknak adtak a Kreml felújításához szükséges szerződések elnyerése reményében. Az összegek elérték a 60 millió dollárt, és a svájci hatóságok gyanúja szerint ebből több magas rangú orosz illetékes, valamint Borisz Jelcin volt elnök hozzátartozói részesültek.
A svájci igazságszolgáltatás nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Pavel Borogyin, a Kreml egykori intendánsa ellen. A közeljövőben vádat emelnek Viktor Sztolpovszkih, a Mabetexhez hasonlóan Luganóban bejegyzett Mercata cég tulajdonosa ellen is. Mindkét cég számláit befagyasztották a vizsgálóbíró utasítására.
Ruszlan Tamajev, a moszkvai ügyvédi kamara illetékese kedden közölte, hogy az orosz igazságszolgáltatás nem rendelkezik semmilyen
terhelő bizonyítékkal a két cég, valamint Borogyin ellen, őket az ügyben csak tanúnak tekintik. Tamajev kijelentette: a vizsgálat kezdete óta tíz csomag dokumentumot kaptak Svájcból, de egyetlen olyant sem kaptak, amely Pacolli bűnösségét igazolná.
A Novaja Gazeta című orosz hetilap hétfői számában azt állította, hogy az ügybe belekeveredtek Borisz Jelcin lányai, valamint Viktor Csernomirgyin volt kormányfő is. Csernomirgyin tagadta, hogy köze lenne a csúszópénzekhez.
(MTI)
Ajánló: