A főváros közel 40 milliárd forintnyi kárt okozott a kerületeknek - állítja egy fideszes képviselő<b

Vágólapra másolva!
Perlaki Jenő, a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi Ellenőrző Bizottságának elnöke szerint öt év alatt mintegy 40 milliárd forintnyi kárt okozott a főváros a kerületeknek. Ezért indítványozta, hogy a Közigazgatási Hivatal indítson törvényességi vizsgálatot az elmúlt évek fővárosi forrásmegosztása ügyében.
Vágólapra másolva!

Perlaki Jenő (Fidesz) véleménye szerint a fővárosi önkormányzat sorozatosan, bizonyíthatóan megszegte az önkormányzati törvény azon rendelkezéseit, miszerint a bevételek a ténylegesen ellátott önkormányzati feladatok arányában illetik meg a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat. A bizottsági elnök úgy véli, ez Budapesten nem így történt.

A képviselő az 1-es villamos beruházásának ügyében szintén a Közigazgatási Hivatalhoz fordult. Emlékeztetett arra, hogy a pénzügyi ellenőrző bizottság a közelmúltban határozatot hozott e korrupciógyanú miatt nagy vihart kavart beruházás felülvizsgálatáról, ezért felszólították Demszky Gábort a teljes dokumentáció átadására. ''A főpolgármester azonban mindeddig nem tett eleget a felkérésnek'' - tudatja a bizottsági elnök. Perlaki Jenő szerint Demszky Gábor szándékosan akadályozza a testületet a beruházás pénzügyi körülményeinek tisztázásában. A képviselő ezt a közpénzekkel való tisztességes gazdálkodás szempontjából igen aggályosnak tartja.

(MTI)

Ajánló: