Vágólapra másolva!
Független jelöltként, de kisgazda támogatással indul a hódmezővásárhelyi polgármesteri tisztségért Mucsi Imre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a december 3-i időközi önkormányzati választáson. Ezt Torgyán József, az FKGP elnöke jelentette be kedden.
Vágólapra másolva!

Mucsi Imre a választás kiírásával egy időben lemondott helyettes államtitkári posztjáról. Bánk Attila kisgazda frakcióvezető szerint Mucsi Imrével "újra felívelő szakaszba kerülhet a város".

A polgármesterjelölt elmondta: a hódmezővásárhelyi emberek és civil szervezetek megkeresésére indul a helyhatósági választáson. A volt helyettes államtitkár szerint komoly problémát jelent Hódmezővásárhelyen, hogy a látványos beruházásokat kizárólag hitelből valósították meg, melynek kamat- és törlesztési terhei miatt súlyos válságba kerülhet a város. "Több száz fiatal nem tud lakáshoz jutni, nagy a munkanélküliség, és az erőltetett csatornázás miatt csatatérré változtak az utcák" - mondta Mucsi Imre.

(MTI)