Gógl rövidesen távozik posztjáról<br/>

Vágólapra másolva!
A közeljövőben váltás várható az egészségügyi tárca mellett a honvédelmi minisztérium élén is - értesült a Magyar Hírlap. A kormányszóvivő cáfolta ugyanakkor azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint a költségvetés elfogadása után távozik a kormányból Gógl Árpád. A politológus szerint legkésőbb tavaszig le kell zajlania a cseréknek, mert az új minisztereknek idő kell, hogy érvényesíteni tudják koncepciójukat.
Vágólapra másolva!

A miniszterváltást informátoraink szerint nem az indokolja, hogy a tárcának az elmúlt két évben nem sikerült megfelelő gyógyírt találnia az egészségügy égető problémáira, hanem, hogy a javaslatokat nem tudták átültetni a gyakorlatba. Sokak szerint ennek elsősorban a miniszter gyenge érdekérvényesítő képessége az oka. Mikoláról - aki néhány hónap alatt sikeresen megbirkózott a vérellátó szolgálat átalakításával - azt feltételezik, kemény ellenfele lehet a pénzügyminiszternek.

Nincs személyi kérdés napirenden a kormányban - mondta Borókai Gábor. A kormányszóvivő szerint "a kabinet logikája nem személyek, hanem feladatok körül forog", s most a költségvetés a legfontosabb. A büdzsé elfogadása után újabb feladatok jönnek - tette hozzá.

A költségvetés megszavazása után ismét a támadások kereszttüzébe kerülhet Szabó János honvédelmi miniszter. A lassú előkészítés miatt ellenzéki és kormányoldalról egyaránt sokat bírált haderő-átalakítás gyakorlati próbája ugyanis most következik.

Kormánypárti politikusok szerint kellemetlen percekre számíthat Szabó az október végén, amikor találkozik a Magyarországra látogató NATO-főtitkárral, George Robertsonnal.

Kormánypárti forrásból származó információk szerint elképzelhető, hogy Deutsch Tamás lesz a Fidesz kampányfőnöke 2002-ben, ez esetben valószínű, hogy rövid időn belül távozik az Ifjúsági és Sportminisztérium éléről. Az utóbbi időben a legtöbbet bírált minisztériumok közé került a földművelésügyi tárca is, azonban Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben kijelentette: elégedett az FVM szakmai munkájával.

Egy, a Fidesz vezetőihez közel álló tanácsadó szerint a váltásokat legkésőbb egy-másfél évvel a választások előtt lehet megtenni. Szerinte két indítéka lehet az esetleges cseréknek: az egyik, hogy a tárca bajait új embernek kell orvosolni, illetve ha a kormányfő néhány végrehajtó minisztere helyett jöhetnek tiszta lappal induló, szakmailag hiteles egyéniségek, akik viszont nem lázadozhatnak, mert ők is csak a véglegesített pénzkeretből gazdálkodhatnak.

Kényszer szülte minisztercsere esetén akár fél évvel a választások előtt is elképzelhető változtatás egy kormányban - nyilatkozta az újságnak Simon János politológus. A hatékonyság szempontjából azonban legalább egy-másfél év kell egy miniszternek, hogy érvényesíthesse koncepcióját és nemzetközi kapcsolatait tárcája élén - jelentette ki.

A politológus kiemelte: praktikus okokból legkésőbb tavaszig történhetnek változások a jelenlegi kormányban. A Horn-kormányban egy évvel a választások előtt váltotta Nagy Frigyes a Földművelésügyi Minisztérium élén Lakos Lászlót. Hét hónappal az 1994-es választásokat megelőzően történt kényszerű csere az MDF-kabinetben, a koalíciót felmondó FKGP-s földművelési tárcát kapta meg Szabó János, az Egyesült Kisgazdapárt képviselője.

A tárcák vezetőinek értékelésről a MEH illetékese úgy nyilatkozott: a miniszterek munkáját, teljesítményét nyáron, a választási ciklus félidejében értékelte a kormányfő, így korai lenne arról beszélni, hogy az őszi parlamenti ülésszak végén is történik-e hasonló vizsgálat.

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. október 19.)