A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indított egy 38 éves budapesti férfi ellen. Az egyik fővárosi kórház műtőssegédje ugyanis nem jött ki az intézmény egyik aneszteziológusával, akinek úgy akart rosszat, hogy egy műtét előtt fertőtlenítőszert tett az orvos által használt altatógépbe. A férfi cselekedetére szerencsére még időben fény derült, ezért egyetlen betegnek sem esett bántódása.

Az egyik fővárosi egészségügyi intézmény november 10-én értesítette a rendőrséget, hogy egy ismeretlen személy az egyik altatógépbe egy rutinműtétet megelőzően szándékosan idegen anyagot jutatott. Az így keletkezett gázkeverék a műtét alatt álló beteg fulladásos halálát okozhatta volna, ám az altatás során az aneszteziológus szakorvos felfigyelt az altatógép rendellenes működésére és az altatás folyamatát időben megszakította.

Az altatógép szén-monoxid szűrésére szolgáló szódaszifon tartályába valaki fertőtlenítőszert jutatott. A BRFK életvédelmi nyomozói megállapították, hogy a cselekmény minden bizonnyal az aneszteziológus szakorvos ellen irányult, az adatgyűjtés során ugyanis megállapítást nyert, hogy az egyik műtőssegéd több alkalommal nézeteltérésbe került vele. A kórházi alkalmazott gyanúsítotti kihallgatása során elismerte, hogy az általa ismeretlen folyadékot azzal a céllal öntötte az altatógépbe, hogy az aneszteziológusnak kellemetlenséget okozzon. Elmondta továbbá, hogy cselekménye nem a beteg ellen irányult, remélte, hogy még műtét kezdete előtt észlelik a rendellenességet, amiért később ellenlábasát teszik felelőssé. A BRFK sajtószolgálatának információi szerint a műtőssegédet előzetes letartóztatásba helyezték.

(HavariaPress)