Vágólapra másolva!
A Ferrari új névadó főszponzora bennfentes források szerint olyan összeget fizet az olasz csapatnak, amivel csak egyetlen külsős, azaz nem az autóiparból érkező támogató büszkélkedhetett eddig a mezőnyben.

A Miami Nagydíjon óriási feltűnést keltett, hogy az idők kezdete óta tűzvörös Ferrari autói egyszercsak világoskék kiegészítőkkel jelentek meg a pályán. Nem kellett persze sokat várni, hogy kiderüljön, mi is áll a váratlan húzás mögött: az olasz csapat új főszponzora - mi több névadó szponzora - az amerikai elektronikai óriásvállalat, a HP lesz, amelyik világszerte jól ismert kék színével frissíti fel a Scuderiát.

F1 Grand Prix of Miami, Ferrari, HP,
Még szokni kell a HP-kék látványát a Ferrarin
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Alessio Morgese/NurPhoto

Meg persze töménytelen mennyiségű pénzzel is! Az már eddig is sejteni lehetett, hogy nem kevés pénzről van szó, most viszont már egészen biztosan állítható, hogy a HP évente 100 millió dollárt fog betolni a Ferrarihoz. Emellett pedig a Scuderia teljes informatikai felszerelését is vállalták, 

amibe a laptopok és fénymásolók mellett a legmodernebb, a Forma-1-ben egyre nagyobb szerepet játszó 3D nyomtatókat is be kell érteni.

Ekkora volumenű nem autóipari támogatás csak egy van a Forma-1-ben, ami természetesen a Red Bull csapatához kötődik: az osztrák céggel évtizedek óta gyümölcsöző üzleti kapcsolatot ápoló Oracle is 100 millió dollárral támogatja meg a legutóbbi három világbajnoki címet behúzó Max Verstappen csapatát. Az amerikai szoftervóriás a HP-hoz hasonlóan nem csak pénzt ad, hanem biztosítja a Red Bull csapat informatikai hátterét is.

A HP belépésével az osztrákok másik nagy támogatója, 

a Bybit kriptocég a maga szerény 40 millió dolláros támogatásával azonban kicsúszott a "külsős" támogatók top 5-ös listájáról,

 amelyen így az első helyen osztozó páros mellett három másik vállalat van. Az Aston Martint 75 millió dollárral segítő szaúdi olajcég, az Aramco, a Mercedest 70 millióval támogató, szintén olajban utazó maláj Petronas, és az Alfa Romeótól a Sauberhez átnyergelő ausztrál online szerencsejáték cég, a Stake, amelyik 50 millió dollárral egyengeti a svájciak útját.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!