Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke korábban elmondta: az akciósorozat Miskolcon nagygyűléssel veszi kezdetét, majd csütörtökön, illetve pénteken - legfeljebb kétórás - intézményi figyelmeztető sztrájkokkal folytatódik, szombaton pedig központi demonstrációval zárul Budapesten. Az akciósorozattal a következő két évre szóló állami költségvetést megszavazni szándékozó képviselőket kívánják figyelmeztetni, hogy az egészségügyi előirányzatok nem nyújtanak fedezetet a dolgozói béremelésekre és előrevetítik a betegellátás rendszerének összeomlását.
(MTI)