Tizenkét pontban foglalta össze követeléseit az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), amelynek tagjai az egészségügyben és szociális szférában dolgozók jobb megbecsüléséért szálltak síkra és hirdettek országos figyelmeztető sztrájkot, illetve demonstrációt. A vezetőség felhívásában nagyobb forrásokat, érdemi tetteket, a dolgozók megbecsülését és valós érdekegyeztetést kér a kormányzattól.
Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke, Cser Ágnes a figyelmeztető sztrájkokkal kapcsolatban hangsúlyozta: a kétórás munkabeszüntetések alatt is ellátják a rászoruló betegeket az egészségügyi intézményekben.
Cser Ágnes ismertette: az érdekképviselet központjának eddig az ország különböző részeiről 28 egészségügyi ellátó intézmény, valamint a budapesti Semmelweis egyetem szakszervezete jelezte, hogy dolgozóik kétórás figyelmeztető sztrájkkal támasztják alá az EDDSZ követeléseit. Ilyenek például a fővárosi Szent Imre vagy Nyírő Gyula Kórház, vidékről tíz megye intézményei csatlakoztak a felhíváshoz. Az akciósorozattal a következő két évre szóló állami költségvetés elfogadása előtt a képviselőket arra szándékoznak figyelmeztetni, hogy az előirányzatok nem nyújtanak fedezetet a dolgozók béremelésére, és előrevetítik a betegellátás rendszerének összeomlását.
Cser Ágnes jelezte: Orbán Viktortól még nem érkezett válasz arra a levelére, amelyben annak a személynek kijelölését kérte a miniszterelnöktől, aki a kormány nevében tárgyalási felhatalmazással rendelkezik az EDDSZ követeléseiről. A szombati Kossuth téri demonstráción szándékaik szerint Áder Jánosnak, az Országgyűlés elnökének adják át az EDDSZ petícióját.
Az EDDSZ szombati demonstrációján részt vesz mind a négy orvosegyetem, a sürgősségi ellátásban és a szociális területen dolgozók. A figyelemfelhívó munkabeszüntetésekhez csatlakoznak a családorvosok, az oktatási intézmények közül a Semmelweis egyetem klinikáin tartanak figyelmeztető sztrájkokat.
(Népszava)
Ajánló: