Minden tizedik magyar diák szedett már altatót vagy nyugtatót orvosi javaslat nélkül <br/>

Vágólapra másolva!
1999-ben vizsgálatot végeztek az európai középiskolások között az alkohol- és drogfogyasztásról, valamint a dohányzásról. A vizsgálatból kiderült, hogy Magyarországon 2,5-szörösére növekedett a tiltott szereket használók száma. A felmérés megállapította, hogy néhány országban nagyon elterjedt az orvosi javaslat nélküli altató- és nyugtatóhasználat, Magyarországon minden tizedik 16 éves diák fogyasztott már ilyen gyógyszereket.
Vágólapra másolva!

Az 1999 márciusában kezdődött kutatásban 30 ország vett részt, az országok szakemberei együtt dolgozták ki a 16 éves fiatalok szokásainak felmérésére használt módszereket. Topolánszky Ákos, a Sportminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy Magyarországon az utóbbi években 2,5-szörösére növekedett ugyan a tiltott szereket használók száma, de a legfrissebb adatokból úgy tűnik, ez a folyamat a múlt év közepén megállt, és azóta stagnál.

A vizsgálat magyarországi felelősei, Elekes Zsuzsanna és Paksi Borbála számoltak be a kutatás adatairól. Elekes Zsuzsanna elmondta: a 15-16 évesek körében Magyarországon nem nőtt a dohányzók száma, szemben a legtöbb európai országgal, ahol a növekedés a jellemző. A 15-16 év közötti európai tanulók több mint fele dohányzott már legalább egyszer életében. Magyarországon ennek a korosztálynak a 72 százaléka kipróbálta már a dohányzást. A tanulók több mint háromnegyede dohányzott már többek között Grönlandon, Csehországban és Lettországban.

Az alkoholfogyasztás tekintetében szinte valamennyi országra igaz, hogy az ott élő diákok 40-50 százaléka életében legalább negyven alkalommal ivott már szeszes italt. Egyetlen ország, mely ennél is nagyobb arányt mutatott, Dánia volt, de szintén magas százalékot mutattak ki Csehországban, Görögországban és az Egyesült Királyságban. Ebben a tekintetben Magyarország Grönlanddal, Izlanddal és Macedóniával együtt a legkisebb arányt érte el, alig 15 százalékot. Máltán és Dániában minden ötödik tanuló arról számolt be, hogy legalább 10 alkalommal fogyasztott alkoholt az elmúlt egy hónapban. Szintén Dániában a legmagasabb a gyakran lerészegedő fiatalok aránya: Dániában ugyanis a 16 évesek 41 százaléka mondta magáról, hogy minimum hússzor volt már részeg.

Az európai országok fiataljai között a legelterjedtebb drogok a cannabisszármazékok, így a marihuána és a hasis. Néhány országban különösen gyakori ezeknek a drogoknak a fogyasztása. Így például Franciaországban a megkérdezett diákok 22 százaléka, Csehországban, Írországban, Olaszországban, Szlovéniában és az Egyesült Királyságban 13-16 százalék vallotta azt, hogy egy hónapon belül fogyasztott hasist vagy marihuánát jórészt füves cigaretta formájában.

Az adatok szerint a volt szocialista országok közül Csehországban terjedtek el a fiatalok között a legszélesebb körben a drogok. Itt a magas cannabisfogyasztás mellett aránylag magasnak
mondható az LSD (4-5 százalék), az extasy (4-6 százalék) és a nyugtatók, altatók (18 százalék) használata is.

Ugyanakkor például Románia furcsa, felemás képet mutat: míg a hasist és a marihuánát használók aránya mindössze 1-2 százalékra tehető, addig igen magas a lényegesen keményebb drognak számító heroin kipróbálási aránya: 7-8 százalék.

Magyarországot a vizsgálat az európai országok kábítószer-fogyasztási sorrendjében az utolsó öt között tartja számon 1999-ben. Így például míg a tiltott szereket kipróbálók aránya a 16 éves diákok körében az Egyesült Királyságban 36 százalék, Csehországban 35 százalék, Szlovákiában 20 százalék, Lengyelországban 18 százalék, addig ez az adat Magyarországon 12 százalék. Ennél jobb arány csak Finnországban, Svédországban, Máltán és Cipruson figyelhető meg.

Néhány európai országban nagyon elterjedt az orvosi javaslat nélküli altató- és nyugtatóhasználat. 18%-os volt a bevallási arány Csehországban és Lengyelországban. Minden tizedik diák fogyasztott ilyen gyógyszereket Magyarországon, Franciaországban, Izlandon és Litvániában.

[origo]

Ajánló:

Független Droginformációs Lap

Korábban:

Az Egészség rovat cikke Hétvégenként 150 ezer fiatal kábítószerezik(2000. június 26.)