A reformkisgazdák egy titkos aranykulccsal fenyegetik Torgyánt<br/>

Vágólapra másolva!
A reformkisgazdák szerint az általuk szervezett nagygyűlés teljesen jogszerű és legitim lesz. Várhelyi András szerint egy olyan, általa "aranykulcsnak" nevezett lehetőség van a kezükben ami lehetővé teszi Torgyán leváltását május 5-én. Várhelyi azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy mi is ez az aranykulcs.
Vágólapra másolva!

Várhelyi állítja: nála van
az aranykulcs

Várhelyi megfogalmazása szerint "egy olyan aranykulcs van náluk, amit még maga Torgyán József adott a kezükbe". Arra a kérdésre, hogy ez az "aranykulcs" esetleg egy olyan jogi kiskapu ami biztosítja a reformerek naggygyűlésének törvényességét, Várhelyi azt mondta: "ez nem kicsi, hanem egy nagyon nagy kapu, olyan mintha a ajtó-ablak tárva lenne". Várhelyi szerint május 5-én meg lesz a lehetőség Torgyán leváltására.

A kisgazda képviselő nem volt hajlandó részleteket elárulni arról, hogy a májusi nagygyűlésen miként fogják véghez vinni Torgyán leváltását.

Várhelyi szerint Torgyánnak utolsó eszközként már csak a kizárással való fenyegetőzés maradt. A Torgyán-ellenes kisgazdák pénteken, Nagykanizsán tartják a Reform Polgári Platformosok zala megyei szervezetének alakuló ülését.

[origo]

Korábban:

(2001.04.19.)