Megszűnhet a Népszava<br/>

Vágólapra másolva!
A Népszava szerkesztőségében hétfőn bejelentették, hogy csütörtökig kapott fizetési haladékot nyomdájától a lap. Ha nem fizetnek addig, pénteken már nem jelenik meg az újság. A Népszavát megjelentető cégek csütörtökön tartanak éves közgyűlést, itt valószínűleg döntés születik a lap jövőjéről is.
Vágólapra másolva!

H. Bíró László, a Népszava főszerkesztője az [origo]-nak elmondta: ő is jelen lesz a közgyűlésen, de csak mint főszerkesztő, mivel május 17-én azonnali hatállyal lemondott az újság kiadói jogával rendelkező NSZ 1999 részvénytársaság elnöki posztjáról és igazgatótanácsi tagságáról.



A közgyűlésen valószínűleg döntés születik a lap jövőjéről. A Magyar Nemzet információi szerint a Népszava szerkesztőségben hétfőn bejelentették, csütörtökig kapott fizetési haladékot nyomdájától a Népszava, ha nem fizetnek addig, pénteken nem jelenik meg az újság.

A közel 130 éves múltra visszatekintő Népszava az utóbbi idők legnagyobb botrányainak kirobbantója: ezek közé tartozik többek között a Lockheed-ügy, a Deésy Géza által rögzített Torgyán-kazetta szövegének publikálása és a Köztársasági Őrezred munkatársainak részvétele a védett állami vezetők népszámlálásában.

[origo]

Ajánló: