Szigorúbban ellenőriz a fogyasztóvédelem <br/>

Vágólapra másolva!
Az idegenforgalmi szezon miatt Budapest belvárosában megsűrítik a vendéglátóhelyek ellenőrzését, különös tekintettel a konzumhölgyekre. Egyre rosszabb a pasztőrözött tejek minősége, és a gyártók csaknem fele kevesebbet tölt a zacskókba egy liternél - állítja a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség.
Vágólapra másolva!


A magyarországi fogyasztóvédelem már megfelel a modern európai elvárásoknak - mondta Huszay Gábor, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség (FVF) főigazgatója annak kapcsán, hogy a hatóság a napokban ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját.

Az FVF az elmúlt hetekben a drogériákat és a pasztőrözött tejtermékeket vette górcső alá. A vizsgálatból kiderült, átlagosan minden nyolcadik zacskó tejben kevesebb van egy liternél, és csaknem minden harmadik szegényesebb összetételű az előírtnál. A vizsgálat eredményei azt is megmutatják, hogy - bár 1996 óta rendszeresen ellenőrzik a tejtermékeket - a helyzet mit sem javult öt év alatt. Állandósulni látszanak a jelölési és térfogatbeli hiányosságok, ám ennél nagyobb baj, hogy a boltban árult tej egyre nagyobb részének minősége romlik, egyre kevesebb benne az olyan értékes alkotóelem, mint a fehérje, a tejcukor és az ásványi anyagok.

Jócskán fény derült hiányosságokra a drogériákban, fitotékákban, gyógynövényboltok ellenőrzése során is, a vizsgált üzletek 85 százalékában bukkantak a felügyelők valamilyen szabálytalanságra. A szinte minden termékcsoportnál már-már általánossá vált jelölési, tájékoztatási hiányosságok mellett azonban minőségi hibák is kiderültek: a laboratóriumi vizsgálat alá vetett negyven minta közül 24 kevesebb vitamint, 13 pedig kevesebb ásványi anyagot tartalmazott az előírtnál. A negatív rekordot az USA Natural Super Q10 nevű termék állította fel, ebben a feltüntetettel ellentétben egyáltalán nem találtak sem Q10, sem pedig E-vitamint.

Az idegenforgalmi szezonra való tekintettel Budapest belvárosában az FVF akciósorozattal és kitelepített ügyfélszolgálati irodákkal próbálja elejét venni a turisták megkárosításának. Különös figyelmet fordítanak a konzumhölgyek tevékenységére - hangzott el a sajtótájékoztatón. A felügyelőség kiadványban is felhívja a Magyarországra érkező turisták figyelmét arra, hogy mire figyeljenek, vigyázzanak itt-tartózkodásuk alatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az idegenforgalmi főszezonban nem tervez átfogó ellenőrzéseket a turisták által látogatott szórakozóhelyeken.

(Magyar Hirlap)

(Magyar Hirlap)