Demszky újra indul a főpolgármesterségért

2002-ben újra indul Demszky Gábor a főpolgármesterségért. Demszkyt 1990-ben, 1994-ben, majd 1998-ban is meggyőző többséggel választották meg a posztra.

Demszky Gábor 2002-ben újra indul a főpolgármesteri poszt elnyeréséért. “Feltett szándékom, hogy mindenképpen elindulok a 2002. évi főpolgármester-választáson, mert igazoltnak, Budapest jövője szempontjából létfontosságúnak tartom azt a megfontolt, hosszú távra előretekintő várospolitikát, amelyet képviselek - mindenkor szembeszegülve rövid távú pártérdekekkel, bármelyik pártról legyen is szó” - közölte Demszky Gábor főpolgármester.

A főpolgármester mindazok támogatását várja és elfogadja, akik az ilyen irányultságú várospolitikát helyeslik.

Demszky utalt a posztért való indulásával, illetve támogatásával kapcsolatban a napokban tett pártnyilatkozatokra, amelyek azonban nem befolyásolják a jövő évi választásokon való indulását. Várospolitikusi álláspontomat, irányultságomat eddig sem ilyen relációk határozták meg.

Demszky Gábor közölte, hogy az 1994-es önkormányzati választáson meggyőző többséggel választották meg a jobboldal és az MSZP jelöltje előtt, 1998-ban pedig annyira egyértelmű volt a várható győzelme, hogy a szocialisták visszaléptették jelöltjüket.

Az ügyhöz tartozik, hogy a napokban felröppent a hír: az MSZP azt szeretné, hogy 2002-ben az SZDSZ ne indítsa újra Demszky Gábort a főpolgármester-választáson. Később mindkét fél cáfolta a sajtóértesülést.