Orbán szerint a gyarapodás ideje jön

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor augusztus 20-i beszédét a Fidesz jelszavával összegezte, a kormányfő szerint a jövő elkezdődött. 
Vágólapra másolva!

- Magyarország véghez vitte, ami csak keveseknek sikerül, azzá lett, ami lenni akart: szabad, független, erős, gyarapodó nemzetté. A millenniummal "lezártuk a hosszú, beteg, nagyképű és keserves XX. századot", amelynek eszméi nem állták ki az idő próbáját, ezért elvéreztek, elbuktak vagy a szemétdombra kerültek - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az augusztus 20-ai központi állami ünnepségen hétfőn a Parlament előtti Kossuth téren. A kormányfő kijelentette, hogy mostantól időt álló eszmékben hiszünk megint és lesz közös rend, amely felé mindannyian szabadon törekedhetünk. - A hegy magas, de van út a tetejére - vélekedett.

A politikus szerint egy új korszakot nem a háborúk, nem a politika és nem a gazdaság indít el, hanem az emberek lelkületének és gondolkodásának megváltozása. Orbán Viktor az Európai Unióról szólva azt mondta, hogy Nyugat- és Közép-Európa a szabadság, valamint a felelősség szellemében egyesül, és ebben az európai egységben a magyarok függetlenségünket védve, nemzeti büszkeségüket megőrizve vesznek majd részt.

A kormányfő kitért a magyar nyelv és a magyarság fontosságára is. Véleménye szerint Magyarország határain kívül a Kárpát-medencében születni korábban keserű sorsot, másodrendűséget, megvetést és kigúnyoltatást jelentett, de magyarnak születni emelkedő, erős, polgárait megvédeni képes, megbecsült nemzethez tartozást jelent ezentúl. - Most úgy lesz, hogy végrehajtjuk a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítését, mert a jövő nem ismer határokat - mondta.

A kormányfő szerint "eddig úgy volt, hogy a történelem formálta jellemünket, most úgy lesz, hogy a jellemünk formálja történelmünket és saját történelmünk lesz megint". - Most úgy lesz, hogy ismét az európai történelem főutcáján haladunk. A jövő elkezdődött - fejezte be szónoklatát Orbán Viktor.