Megtagadták a nyomozást MiG-ügyben

Vágólapra másolva!
A MiG-ügyben bűncselekmény alapos gyanújának hiánya miatt megtagadta a nyomozás elrendelését a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal. A MiG-ek felújítása kapcsán feltételezett visszaélések ügyéről először a stop! című internetes újság írt augusztus 8-án, majd két nap múlva egy magánszemély feljelentést tett. Az ügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el és ennek határidejét kétszer is meghosszabbította.
Vágólapra másolva!

A stop! című internetes újság augusztus 8-án arról írt, hogy a honvédségi vadászgép-beszerzés ügyében korrupciós ügyről szerzett tudomást a Nemzetbiztonsági Hivatal, és a stop! állítása szerint a Honvédelmi Minisztérium egyik legmagasabb beosztású tagja, egy kisgazda országgyűlési képviselő ellen már közvetett bizonyítékok is rendelkezésre állnak.

Demszky Gábor főpolgármester időközben azt nyilatkozta: Orbán Viktor miniszterelnök másfél éve tud az amerikaiaktól a MiG-29-esek felújítása körüli korrupció gyanújáról. Demszky Gábor ezt Peter Tufóra, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövetére hivatkozva közölte, a diplomata azonban tagadta, hogy az ügyben információkat adott volna a kormányfőnek.

Demeter Ervin polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter példátlannak és felelőtlennek nevezte Demszky Gábor nyilatkozatát, és a stop! című internetes újságot helyreigazításra kérte.

Homoki János kisgazda országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkárának keresete alapján első fokon, nem jogerősen, már helyreigazításra is kötelezte a stop!-ot a Pesti Központi Kerületi Bíróság szeptember 7-én.