Csak két országban támogatták a kedvezménytörvényt

Egy héttel azután, hogy elkezdődött a magyarigazolványok igénylése, Orbán Viktor és Martonyi János fogadta a határon túli magyar szervezetek vezetőit. Csak két ország, Szlovénia és Horvátország kisebbségi vezetői beszéltek arról, hogy az országukban egyértelműen támogatták a magyar kedvezménytörvényt.

Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter szerdán a magyarigazolvány bevezetésének tapasztalatairól tartott megbeszélést a román, szlovák, jugoszláv, ukrán, szlovén és horvát határon túli magyar szervezetek vezetőivel. A magyarigazolványok igénylése a kedvezménytörvényben szereplő mindegyik országban beindult.

Martonyi János külügyminiszter elmondta, hogy a december 22-i magyar-román egyetértési megállapodásnak fontos szerepe volt a törvény megvalósításában. A külügyminiszter közölte, hogy a Szlovákiában tapasztalható ellenállás ellenére sem merülhet fel az a lehetőség, hogy Szlovákiát kivegyék a törvényből. Ma újra tárgyalóasztalhoz ül a magyar és a szlovák fél, Szlovákia várhatóan konkrét javaslatokkal áll elő, melyeket a magyar kormány átnéz, majd folytatja a tárgyalásokat - mondta Martonyi.

A romániai magyar kisebbség képviseletében Markó Béla elmondta: a magyar-román egyetértési megállapodás oldotta a két ország közötti feszültséget. Duka-Zólyomi Árpád a szlovákiai helyzetről azt mondta, hogy ott még mindig nem fejeződött be a küzdelem. Az érdeklődés nagy a magyarigazolványok iránt, főleg az idősebbeknek jelent sokat - mondta Duka-Zólyomi Árpád. Kasza József, a Vajdasági Magyarok Szövetségének vezetője közölte, hogy Jugoszláviában zökkenőmentes a magyarigazolványok igénylése, bár a törvénnyel kapcsolatban voltak konfliktusok. Mindössze két ország, Horvátország és Szlovénia kisebbségi képviselői beszéltek arról, hogy országukban nem emeltek kifogást a törvény ellen, sőt támogatják a magyar kisebbséget.

Korábban:

Nehézségek a magyarigazolványok körül Szlovákiában