A Nógrád megyei gazdák nem csatlakoznak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hétfői, országos tiltakozó demonstrációjához.

Frisch Oszkár, a MAGOSZ megyei elnöke szerint bár a nógrádiak egyetértenek a tiltakozó megmozdulással, ám az aratási munkákat nem halasztják el emiatt. A megyei elnök hangsúlyozta: nézetük szerint a jelenlegi földtörvényben és a Nemzeti Földalapról szóló törvényben megvan az a veszély, hogy a magyar gazdák hátrányba kerülnek a külföldi befektetőkkel szemben. A hatályos törvények a bérlő társaságokat erősítik a tulajdonosok kárára. Félő, hogy az uniós csatlakozás után a magyar gazdák nem tudnak majd versenyezni a külföldi befektetők által megvásárolt, gazdasági társaságokká alakult, a földeket csak bérlő volt szövetkezetekkel - mondta.

A mezőgazdasági érdekképviselet azért szervezi országszerte a tiltakozó akciókat, mert a kormány nem úgy módosította a földtörvényt és a Nemzeti Földalapról szóló törvényt, ahogyan azt elvárták.