Jelentéktelennek minősítette az SZDSZ-t Kovács

Vágólapra másolva!
Jelentéktelen pártnak nevezte Kovács László MSZP-elnök az SZDSZ-t egy balmazújvárosi gyűlésen. A helyi szabad demokraták etikátlannak tartják Kovácsot a kijelentés miatt.
Vágólapra másolva!

Kovács László, a Magyar Szocialista Párt elnöke egy balmazújvárosi rendezvényen az SZDSZ Új Generáció helyi szervezete szerint azt mondta zárszóként: "Kérem a balmazújvárosi lakosokat, hogy az önkormányzati választáson ne egy jelentéktelen párt polgármesterjelöltjét, hanem a nagyobbik kormánypárt, az MSZP által támogatott, függetlenként induló Csörgő Gábort támogassák szavazataikkal!"

Emiatt az SZDSZ Új Generáció közleményben tiltakozott. Kifogásolják, hogy Kovács jelentéktelennek nevezte a szabad demokratákat. Az SZDSZ emlékezteti a pártelnököt, hogy az MSZP az SZDSZ-nek köszönheti kormányra kerülését, Kovács László pedig a miniszteri bársonyszékét. Szerintük már az is kifogásolható, hogy a szocialisták ellenjelöltet indítanak az SZDSZ-es polgármesterrel szemben.

Bár az SZDSZ Új Generáció regionális szervezetet kifogásolta Kovács kijelentését, az [origo] által megkérdezett SZDSZ-es vezető politikusok nem kívántak regálni Kovács László szavaira. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke csak annyit közölt: nem tulajdonít különösebb jelentőséget az ügynek.