Szombaton tüntetnek az IKEA ellen

Szombat délután jelképes temetést tartanak az Örs vezér téri IKEA szomszédságában lakók. A demonstrálók jelképesen alkotmányos jogaikat temetik el, mert úgy látják, nincs több törvényes eszközük az áruház bővítése ellen. Az IKEA álláspontja az, hogy a bővítéssel emelkedik a környék színvonala, mert vállalták, hogy járdákat újítanak fel és parkosítanak a környező utcákban.

Az Örs vezér téri IKEA bővítése ellen tiltakoznak a környék házainak lakosai, mert az építkezés miatt repedések keletkeztek a házak falain, és a nagy zaj és por miatt szinte lakhatatlanná váltak lakásaik. Egy igazságügyi szakértői vizsgálat szerint 16 százalékkal csökkent az ingatlanok értéke - mondta a tiltakozók képviselője, Langer Ivánné.

A szombaton 16 órakor kezdődő demonstráción a tiltakozók jelképesen eltemetik alkotmányos és emberi jogaikat, és egészségüket, mert úgy látják, nincs több törvényes eszközük az áruház bővítése ellen. "Egyúttal egy kis fát is ültetünk, bízva abban, hogy hamarosan ismét gyökeret eresztenek állampolgári és emberi jogaink az Örs vezér téren" - áll az Örs vezér tér 11-20. szám alatti társasházak tiltakozó lakóinak közleményében.

Az IKEA álláspontja az, hogy a bővítéssel emelkedik a környék színvonala, mert vállalták, hogy járdákat újítanak fel és parkosítanak a környező utcákban. Emellett a lakók kérésére egy órával később kezdik a hétvégi munkát, és az épület északi homlokzatán - az IKEA előírása ellenére - nem világítja ki a logót - áll az IKEA közleményében. A régi felszíni parkolót levegőszűrővel ellátott mélygarázs váltja fel, azaz a kipufogógáz nem károsítja a tér levegőjét - közölte az IKEA.

KAPCSOLÓDÓ CIKK