Szabályszerű volt az amerikai átrepülés februárban

Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium szerint szabályszerűen repült át február 20-án hét amerikai légi jármű Magyarország fölött. A tárca képviselője a honvédelmi bizottság előtt azt állította, hogy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter korábban tévedésből mondta azt, hogy az amerikai repülőeszközök az eredeti felhatalmazástól eltérő céllal használták a magyar légteret.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának keddi ülésén elhangzott: minden szabályszerűen zajlott február 20-án, amikor hat amerikai helikopter és egy tankergép repült át Magyarország felett. Józsa Mátyás, a Külügyminisztérium biztonsági főosztálya vezetőjének ismertetése szerint a repülőeszközök áthaladását a Tartós Szabadság elnevezésű műveletben való részvétel kapcsán engedélyezték, azonban az erről szóló országgyűlési határozatban nincs megjelölve sem időtartam, sem célállomás, illetve semmiféle más korlátozás sem.

A beszámolók szerint az átrepüléssel kapcsolatos kérelemben eredetileg is a romániai Constanta szerepel célállomásként, a repülőeszközök pedig valóban ott szálltak le. Elhangzott: nem lehet megállapítani, hogy jogtalanul használták volna a magyar légteret.

A honvédelmi miniszter március 1-jén, a bizottság rendkívüli ülésén számolt be arról, hogy kiderült: az amerikai repülőeszközök az eredeti felhatalmazástól eltérő céllal használták a magyar légteret. A mostani bizottsági ülésen a külügyi tárca illetékese azt állította, hogy az akkori rendelkezésre álló információk alapján valóban úgy tűnt, hogy erről van szó, hiszen az Egyesült Államok szóbeli jegyzékben fejezte ki sajnálatát azért a bonyodalomért, amelyet a repülőeszközök magyarországi áthaladása és leszállása okozott. Az akkori közlés szerint az amerikaiak eredetileg úgy tudták, hogy ezek a repülőeszközök az afganisztáni műveletben vesznek részt, azonban azok a romániai Constantában egy katonai bázison nyújtanak támogatást folyamatban lévő amerikai műveletekhez.

A testület ellenzéki képviselői úgy vélekedtek, hogy a külügyi és a honvédelmi tárca máshogy értékeli a történteket, azonban Fehér József, a HM közigazgatási államtitkára ezt cáfolta. Mint mondta, az Egyesült Államoktól kapott jegyzék akkor azt a gyanút keltette, hogy akár az ország szuverenitást is sérthette az átrepülés, azonban később megbizonyosodtak arról, hogy az amerikaiak az érvényben lévő felhatalmazás szerint használták a légteret, hiszen a felhatalmazás nem korlátozza a repülőeszközök konkrét feladatait.

A testület keddi ülésén annak ellenére részt vettek az ellenzéki képviselők, hogy a bizottság előző tanácskozásán kivonultak, mert nem értettek egyet azzal, hogy a parlament e testülete vizsgálódjon a magyar légtér használatával kapcsolatban.

Simicskó István (Fidesz) elmondta: továbbra is úgy vélik, hogy külön vizsgálóbizottságnak kellene lefolytatnia az üggyel kapcsolatos ellenőrzést, azonban az ország biztonsága és az ország nemzetközi tekintélyének visszaállítása érdekében fontosnak tartották, hogy részt vegyenek a bizottság ülésén. Mint mondta, hétfőn látogatást tettek a légierő veszprémi parancsnokságán, amiről zárt ajtók mögött számoltak be a testületnek. A bizottság 11 nem és 10 igen szavazattal nem támogatta Simicskó István a nemzetőrség létrehozásáról szóló határozati javaslatának tárgysorozatba vételét.

Mécs Imre (SZDSZ) szerint a nemzetőrséggel kapcsolatban már lefolytatta a vitát a parlament, így a képviselő a joggal való visszaélésnek tarja, hogy Simicskó István újra határozati javaslatot terjeszt elő ebben az ügyben. Simicskó István szerint Magyarország biztonságának szempontjából és a nemzetközi feladatvállalások miatt is szükség lenne a nemzetőrségre, amelynek kialakítása összekapcsolható lenne a jelenleg zajló haderőreformmal.