Vágólapra másolva!
Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár és Demeter Ervin, korábbi tárca nélküli miniszter egyetért abban, hogy a szervezett bűnözés megpróbál pozíciókat kiépíteni a politikában, de ezeket a törekvéseket a nemzetbiztonsági szolgálatok meg tudják akadályozni.
Vágólapra másolva!

A volt miniszter, jelenlegi fideszes parlamenti képviselő és a szocialista államtitkár a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen tartott csütörtöki Tárcatükör rendezvényen abban is egyetértett: megfelelően szabályozott a titkosszolgálatok társadalmi ellenőrzése, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága széles jogkörrel, megfelelően kontrollálhatja azokat.

Demeter Ervin kiemelte: a bizottság jelentős jogosítványokkal rendelkezik, és az ellenzéki képviselők felelőssége, hogy erejük és idejük jelentős részét a szolgálatok törvényes működésének ellenőrzésére fordítsák.

Tóth András szerint a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységét az országgyűlési biztos és a nyilvánosság is hatékonyan ellenőrizheti.

A volt miniszter és a politikai államtitkár abban is egyetértett, hogy a kormányváltást követően a szolgálatok átadás-átvétele zökkenőmentesen zajlott.

Tóth András hozzátette: egyre kevesebb botrány érinti a szolgálatokat, ami annak lehet a következménye, hogy a problémás ügyeket nem próbálják "a szőnyeg alá söpörni".

Az iraki önkéntesek taszári felkészítésével kapcsolatban Demeter Ervin úgy vélte: súlyos hiba volt nyilvánosságra hozni, kiket képeznek ki a bázison, ebből egyrészt következtetéseket lehetett levonni, másrészt "ebből következett, hogy mindenki mindenfélét mondott".

Tóth Andárs a felvetésre válaszolva kiemelte: nem a magyar kormány hozta nyilvánosságra a kiképzés célját, hanem az amerikai, és "innen kezdve lépéskényszerben voltunk".

A fideszes politikus cáfolta, hogy semmilyen eredményt nem tudtak felmutatni a robbantásos, leszámolási ügyekben; mint mondta, a nemzetbiztonsági szolgálatok részt vettek a nyomozásban, azonosították az elkövetői csoportokat, a cselekmények hátterét, az elkövetőket azonban a rendőrség nem tudta kézre keríteni.

"Pontosan tudható, ki robbantott Torgyánnál és Szájernél, az elkövetők mit használtak, és honnan vették"- tette hozzá Demeter Ervin.

A szocialista politikus ugyanakkor hangsúlyozta: hatékonyan működnek együtt a nemzetbiztonsági szolgálatok a bűnüldöző szervekkel, minden - a figyelem középpontjában álló - ügy felderítésében részt vesznek.

Demeter Ervin szólt arról: a titkosszolgálatoknál jelentős előrelépés történt az elmúlt négy évben a diplomás, több nyelvet beszélő fiatalok alkalmazásával, és technikai fejlesztéseket is

végrehajtottak. Tóth András jelezte: a kormány szándéka ebben töretlen, a fejlesztések folytatódni fognak.

Az 1998-ban kirobbant megfigyelési ügyről szólva Tóth András kijelentette: Orbán Viktor egykori bejelentése a politikusok megfigyeléséről "blöff volt", azt senki nem tudta bizonyítani, a titkosszolgálatok pedig nem vettek benne részt.

Demeter Ervin ugyanakkor bizonyítottnak nevezte, hogy történt politikusok ellen információgyűjtés titkosszolgálati módszerekkel.