Nő a kórházi fertőzések száma

Vágólapra másolva!
Becslések szerint évente legalább kétszázezer beteg kap különféle fertőzéseket kórházi kezelésekor, és két százalékuk életét ezek a betegségek oltják ki. A hivatalos adatok szerint 2002-ben minden addiginál nagyobb számú - 2253 - kórházi fertőzést jelentettek, melyekben 14 ember vesztette életét - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A kórházi fertőzések emelkedő száma miatt a miskolci Semmelweis kórház központi ellátóhelyet hozna létre az ilyen páciensek számára. 2002-ben 112 helyi járványt jelentettek a kórházak, közel kétszer annyit, mint egy évvel korábban. A járványokban összesen 2253-an betegedtek meg, közülük 14-en bele is haltak. Haláluk közvetlen oka általában seb- vagy véráramfertőzés volt - írja a Magyar Hírlap az Országos Epidemiológiai Központ egy kiadványa alapján.

Ugyan a kórházi járványok ritkábbak, mint a kórházon kívüliek, ám annál veszélyesebbek. Okozóik ugyanis általában multirezisztensek, vagyis minden antibiotikumnak ellenállnak. Kialakulásukért a túlzott antibiotikumfogyasztás felelős, mert így a kórokozóknak újabb és újabb, mind ellenállóbb változatai alakulnak ki. Ez világszerte egyre nagyobb probléma.

A fertőzések számának növekedése nem a romló higiénés körülmények miatt történt - áll az Országos Epidemiológiai Központ kiadványában -, hanem mert a kórházak egyre komolyabban veszik a bejelentési kötelezettséget - írja a lap.

A szakértők szerint azonban a bejelentések száma valószínűleg még mindig nem tükrözi a valós helyzetet. A központ egyik vezető munkatársa azt mondta a Magyar Hírlapnak, hogy évente körülbelül 200 ezer ember kaphat ilyen kórházi fertőzést. Nyugat-Európában például a kezeltek 6-12 százaléka fertőződik meg, a WHO szerint csak az Egyesült Államokban évente 2 millió ember kap valamilyen fertőzést, és hetvenezren halnak meg emiatt.

A tapasztalatok szerint leggyakrabban az intenzív, az urológiai, a sebészeti és a belgyógyászati osztályokon fenyeget fertőzés - írja a Magyar Hírlap.