Megalapozatlanság miatt új eljárás emberölési ügyben

Vágólapra másolva!
Megalapozatlanság miatt új eljárást kell lefolytatnia az elsőfokú bíróságnak annak a férfinak és fiának az ügyében, akiket három évvel ezelőtt tizenöt, illetve tizenhárom év fegyházra ítéltek társtettességben, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt - így döntött kedden a Szegedi Ítélőtábla.
Vágólapra másolva!

A már többször büntetett idősebb B. Ferenc és fia 1999 márciusában a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán önkormányzati támogatást vett fel, amit italra költöttek a helyi vendéglátó helyen, ahol a sértett is italozott. Az elsőfokú ítélet szerint a vádlottak kifigyelték az idős ember pénzét, majd a presszóból kilépve lakásáig kísérték.

Az akkor negyvenhárom éves B. Ferenc és huszonhárom éves fia behatolt a házba, többször megütötték a házigazdát, majd betonvassal ütlegelték. Az idős ember életét vesztette koponyatörés és agyzúzódás miatt - áll az elsőfokú ítéletben. A vádlottak ezt követően leszerelve a mintegy háromezer forint értékű tévéantennát, távoztak a helyszínről, a holttestet másnap találták meg.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a két férfit első fokon tizenöt, illetve tizenhárom év fegyházra ítélte. A Szegedi Ítélőtábla kedden az első fokú ítéletet megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte, s kötelezte a bíróságot új eljárás lefolytatására. A végzés szerint a tényállás több helyen hiányos és felderítetlen, ezért nem alkalmas a vádlottak kétségkívüli bűnösségének megállapítására.

A vádlottak előzetes letartóztatását a Szegedi Ítélőtábla továbbra is indokoltnak tartja, ami ellen az érintettek fellebbezést nyújtottak be.