Újabb utcai kampányt indít az MSZP

Vágólapra másolva!
A nyugdíjasokkal érintő ügyekkel fog foglalkozni az MSZP újabb utcai kampánya, amely novemberben kezdődik. A pártigazgató szerint az MSZP teljesítette a nyugdíjasoknak eddig tett ígéreteit.
Vágólapra másolva!

Újabb szórólapos kampányt indít novemberben az MSZP, melynek célja megismertetni a nyugdíjasokat érintő intézkedéseket a társadalommal, illetve eloszlatni azoknak a vádakat, amelyek a nyugdíjak vásárlóerejének csökkenéséről szólnak - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Tóbiás József, az MSZP pártigazgatója.

A politikus közölte: szórólapokon, utcaijelenléttel tájékoztatják az embereket a nyugdíjasokat érintő eddigi és jövőbeni intézkedésekről. "A Magyar Szocialista Párt teljesítette a nyugdíjasoknak tett ígéreteit" - mondta Tóbiás, hozzátéve, hogy tavaly közel 3 millió nyugdíjasnak fizettek ki 19 ezer forintos egyszeri juttatást, továbbá emelik a méltányossági nyugdíjat, idén novemberben kifizetik az 53. heti nyugdíjat, és emelkedik az özvegyi nyugdíj összege is.