Haladékot kaptak a mentősök

Június végéig kapott haladékot az Országos Mentőszolgálat, hogy valamennyi sofőrje letegye, illetve megújítsa pályaalkalmassági vizsgáját. A módosítás az utolsó pillanatban lépett hatályba, mert az év végéig úgy volt, hogy januártól már nem használhatnak megkülönböztető jelzést azok a vezetők, akik nem tesznek eleget az előírásnak - írja a Népszabadság.

Az eredeti rendelkezés szerint december végéig kellett volna bemutatniuk a mentősofőröknek a pályaalkalmassági vizsgáról (PÁV) szóló papírt. Az a mintegy 300-400 sofőr aki nem tudta volna időben igazolni a PÁV vizsgáját januártól már nem használhatná a megkülönböztető jelzést.

A mentőszervezetek szerint a türelmi idő elodázása nem oldott meg semmit, ugyanis az alkalmassági vizsga nem alkalmas a vezetők gyakorlati képességeinek felmérésére. A tapasztalatok szerint, míg a csaknem 30 éve dolgozó, egymillió kilométert balesetmentesen levezetett kolléga megbukik, addig az, aki sorozatosan balesetet okoz, átmegy a vizsgán. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy a mentőbalesetekre semmilyen hatása sincs egy ilyen jellegű alkalmassági szűrőnek.