Az igazságügyi miniszter alkotmányossági aggályok miatt nem támogatja a távoltartás intézményét. A családon belüli erőszak megelőzésével kapcsolatos törvénytervezet - amelyet még Bárándy Péter minisztersége idején dolgoztak ki -egyik legfontosabb eleme lenne a távoltartás, e szerint legfeljebb 10 napra el lehet távolítani otthonukból az erőszakoskodókat.Bárándy ugyanakkor azt mondta: mindig is ezt javasolta ő is.

Az igazságügy-miniszter alkotmányossági szempontból nem tartja elfogadhatónak a távoltartás intézményét. Petrétei Jószef, a tárca vezetője a Klubrádiónak azt mondta, "az alapvető koncepcionális különbség abban van, hogy az új koncepciónk szerint a távoltartást, mint intézkedés kiszabását olyan esetben lehetne alkalmazni, amikor a családon belüli erőszak megnyilvánulási formája eléri vagy a bűncselekményi szintet, vagy a szabálysértési szintet, magyarán a cselekmény bűncselekmény vagy szabálysértés" - nyilatkozta a miniszter pénteken. Hozzátette: ennél enyhébb változat esetén a távoltartás kiszabását nem tartja elképzelhetőnek, "mert ez alkotmányellenes lenne".

Ezt megelőzően Petrétei szerdán női jogvédő szervezetekkel folytatott megbeszélést, s itt is világossá tette, nem találja elfogadhatónak az eddigi koncepcióban megfogalmazott elveket. A miniszter szerdán azt mondta, hogy a tervezet elkészült, a közigazgatási egyeztetés után várhatóan márciusban dönt a kormány arról, beterjeszti-e az Országgyűlésnek a javaslatot.

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta: ezt mondta korábban ő is, hogy a távoltartás az egy szankció, kényszerintézkedés lehet.

Morvai Krisztina, a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ vezetője bírálta a tervezetet, s azt mondta, hogy annak érvénybe lépése után nem lenne semmilyen változás, hiszen a jelenleg érvényes jogszabályok szerint már most őrizetbe lehet venni a bántalmazót.

Rámutatott: a probléma az, hogy több nemzetközi kutatás is azt bizonyítja, a bántalmazott családtagok nem szívesen indítanak vagy kezdeményeznek büntetőeljárást a bántalmazó ellen. Ennek egyik oka, hogy erkölcsileg, emberileg és érzelmileg nem vállalják a felelősségét, hogy apjukat, férjüket, testvérüket a vádlottak padjára ültessék. A másik ok, hogy félnek.

Ezért nem tanácsoljuk, hogy a büntetőeljáráshoz kössék a távoltartást, ehelyett az osztrák modell megvalósítását szorgalmazzuk - mondta Morvai Krisztina. Eszerint nem kell feljelenteni a bántalmazót és büntetőeljárást indítani ahhoz, hogy biztonságba kerüljenek a bántalmazott hozzátartozók. Ha a rendőrség észleli, hogy valószínűleg családon belüli erőszak történt, akkor alkalmazza a távoltartó rendelkezést és tíz napra eltávolíthatja a bántalmazót. Közben a bántalmazott hozzátartozókat támogató szolgáltatásokkal segítik - fejtette ki.

A családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról 2003-ban született országgyűlési határozat, amely 2004. március 31-i határidőt szabott a kormánynak a családon belüli erőszakkal szembeni, az ország nemzetközi kötelezettségeiből fakadó tizenegy feladata teljesítésére, de eddig nem született kormánydöntés.