A XX. századi művelődéstörténet egyik sajátos magyar irányzata mintegy fél évszázadon keresztül fogta össze a különféle világnézetű, pártállású és társadalmi gyökerű gondolkodókat. A népi írók mozgalmának kialakulásáról, főbb irányzatairól, kiemelkedő alkotóiról, s a munkásságukat övező vitákról kérdezte Görömbei András irodalomtörténészt az Élet és tudomány.
Mikortól beszélhetünk népi írókról a magyar irodalom történetében?
- A magyar népi irodalom kezdete az 1920-as, kibontakozása az 1930-as évekre tehető. Bár a XIX. századi népiesség már tekinthető egyfajta előzménynek, ám a népies irodalom kimerült a népköltészet puszta formai utánzásában. A népi irodalom nem másolás: magának a magyar népnek az érdekeit akarta szolgálni, tehát határozottan nemzeti és szociális értelmű, közösségi felelősséget vállaló, politikai jellegű mozgalom volt. A legnagyobbak, Illyés Gyula, Németh László, Szabó Zoltán és a többiek soha nem azt nézték, hogy esztétikai értelemben mi különbözteti meg őket más irányzatoktól, hanem mindig az egész nemzet érdekében emelték fel a szavukat.
De létezett egyfajta kezdőpont?
- A népi irodalom kezdete Trianonhoz köthető. Trianon megdöbbentette az országot, a nemzet szétszakadása figyelmeztette az akkori fiatalokat arra, hogy óriási nemzeti és szociális problémákkal kell szembenézniük. A három millió koldus országában ugyanis a hatalom a nemzet fogalmából kihagyta az alsó néprétegeket, és a nélkülük folytatott politika vitte veszendőbe az országot. Tehát a nemzeti és a szociális lelkiismeret egyszerre szólalt meg a népi irodalomban. A népi írók a Nyugat című folyóirat esztétikai modernsége és az avantgárd mozgalom kísérletezése után visszatértek az egyszerűbb formákhoz, mert a népi irodalom nagyközönségre számított. Olyan mozgalmat kívánt szervezni - és szervezett is -, amelyik megújítja a magyarságot. A népi írók ehhez a megújításhoz adtak programokat, legfőképpen a minőség programját.
 |
Németh László felolvas a szárszói találkozón (1943) |
A népi írók mozgalma az egész nemzetet át akarta fogni. Sokan azonban egyszerűen csak egy falusi vagy vidéki írómozgalom képzetét társítják hozzá.
- A népi írók - Szabó Zoltán kivételével - valóban vidékről származtak, és a vidék alapos, mély ismeretét hozták az irodalomba. A mozgalom egyik feladata valóban a parasztság nemzetbe emelése volt. De hangsúlyozom, hogy csak az egyik. Mert a másik nagy törekvésük az volt, hogy a nemzetet beemeljék Európába. Magyarság és Európa -- a kettő együttesét fontos elvnek tartották.
A népi irodalom úgynevezett "őstehetség" csoportja azokból állt, akik különösebb iskolázottság nélkül, a parasztság soraiból szólaltak meg költőként, prózaíróként, és elsősorban a saját sorsukat vallották meg (Veress Péter, Sinka István, Szabó Pál és Nagy Imre tartoztak ide). Voltak, akik ugyan a parasztságból származtak, de nagyon hamar komoly iskolázottsággal emelkedtek föl, Illyés Gyula, Tamási Áron vagy Kovács Imre lehet itt a példa. S volt egy harmadik réteg, amely eleve az értelmiségi pályák felől érkezett, mint Németh László vagy Szabó Zoltán.
 |
Kenyérevő fiú (Kádár Kata szociofotója, 1930-as évek) |
- Igen, fel is szokták osztani őket baloldaliakra, középen állókra és olyanokra, akik a második világháború idején egyre inkább jobboldaliak lettek. A népi írók egymással is sokat vitáztak. Jellemző, hogy Németh László éles cikkben határolta el magát a "sznoboktól" és a "parasztoktól" egyaránt. Az azonban minden népi íróra jellemző volt, hogy megpróbálta visszaállítani a magyar irodalom egzisztenciális súlyát az egyén és a közösség léte szempontjából. Tehát ilyen értelemben minden népi író bekapcsolódott a magyar irodalomnak Zrínyitől Kölcseyn, Berzsenyin, Petőfin, Adyn keresztül vezethető nagy vonulatába, amelyik a XX. század elején háttérbe szorult Magyarországon.
Miért veszített a súlyából akkor ez a nagy felelősségvállalás?
- A XX. század elején az úgynevezett második reform nemzedék, a Nyugat mozgalma elsősorban a városiasodást, a polgárosodást, az európai nyitottságot tűzte ki célul maga elé, s kevésbé foglalkozott nemzeti kérdésekkel. Jellemző, hogy Adynak a legsúlyosabb magyarság-versei többnyire nem a Nyugatban jelentek meg. A Nyugat nagyon fontos megújulási hullámot hozott, de törekvésében az egyéni írói célok hangsúlyozása közben háttérbe szorult a közösségi felelősség érzése. Pedig a népi írók nemzeti és szociális, erkölcsi igényessége sem ütközött az irodalom autonómiájával. Hiszen minden író arról vallott, ami a legjobban foglalkoztatta őt. Ha a mély világból jött, annak a problémáit ismerte jól, arról kellett számot adnia.
Fontos, hogy soha se állítsuk szembe egymással az eltérő szemléletű írókat, hiszen az igazi értékek összeadódnak.
Gózon Ákos