Sötétben botorkált Torgyán és Szabadi

Vágólapra másolva!
Torgyán József volt agrárminisztert kedden tanúként hallgatta meg a bíróság az egykori államtitkár, Szabadi Béla ellen hűtlen kezelés miatt folytatott büntetőperben. Torgyán hosszúra nyúlt tanúvallomásából kiderült, hogy számos más tisztsége és "koalíciós partneri" teendői miatt a rábízott minisztériumot csak "elviekben" tudta irányítani, így számos dologról nem is volt tudomása.  A volt miniszter az [origo] kérdésére elmondta, ártatlannak tartja Szabadit, akit szerinte súlyosan meghurcoltak az eljárás során.
Vágólapra másolva!
Szabadi Béla

Szabadi Béla hatásköréről és a rá átruházott miniszteri feladatokról kérdezte a Fővárosi Bíróság kedden Torgyán József volt agrárminisztert. Torgyán láthatóan élvezte a tanúvallomását kísérő médiafelhajtást, azonnal hozzájárult ahhoz is, hogy fotózzák. Mint mondta, az 1998 júliusa és 2001 februárja között általa irányított tárca valójában legalább három minisztériumra bővült - ide szervezték át a területfejlesztést, az építési ügyeket és a vízügy egy részét.

A megsokszorozódott feladatokat szerinte csak a minisztérium átszervezésével lehetett ellátni, és ezzel indokolható Szabadi Béla szokatlanul nagyra bővült hatásköre. A másik oka annak, hogy Szabadi számos esetben, így kormányüléseken, a parlamentben és külföldi útjai során is helyettesítette a miniszterét, az volt, hogy Torgyán elmondása szerint nem tudott az elvi, eszmei irányításon túl foglalkozni a tárcával.

Mint mondta, sem ő, sem Orbán Viktor akkori miniszterelnök "nem tekintette az MDF-et igazából a koalíció részének", így neki kellett elsősorban koalíciós miniszterként közreműködnie az ország irányításában. Torgyán szerint ebben a "kényszerhelyzetben" muszáj volt Szabadi Bélának az államtitkári poszt határain túlterjeszkednie. A bíróság többszöri kérdésére az exminiszter végül elismerte, hogy az FVM-hez tartozó cégek tulajdonosi jogok gyakorlását is Szabadi Bélára kellett átruháznia. Beszélt arról is, hogy "igyekezett kerülni az írásbeliséget, hogy felesleges adminisztrációval ne terhelje magát".

Forrás: MTI
Torgyán a bíróság előtt

A bíróság kérdésére Torgyán elmondta, nem volt tudomása arról, hogy az államtitkárok egy kormányrendelet szerint nem utazhatnak első osztályon az interkontinentális külföldi útjaik során. De mint mondta, ha tud a szabályról, akkor azonnal kezdeményezi a megváltoztatását, mivel ellentétes volt az akkori gyakorlattal. "Mind a 79 hasonló beosztású állami tisztviselő rendszeresen első osztályon utazott" - mondta az exminiszter, hozzátéve, hogy meg is tiltotta volna Szabadinak, hogy másképp képviselje őt, mert az az "ország lejáratása" lett volna.

Torgyán több alkalommal is méltatta Szabadit, aki szerinte hasonlóan nagy munkabírású ember, mint ő. Az exminiszter úgy fogalmazott, Szabadival sokszor együtt botorkáltak hazafelé a már sötét minisztériumban, a hosszúra nyúlt munkanapok után.

Az agrártárca egykori vezetőjét a délután folytatódó meghallgatáson az Agrárinnovációs Kht. ügyeiről kérdezte a bíróság. Az agrárium szerkezetváltozásának végrehajtására létrehozott szervezet több vezető beosztású tisztviselője is vádlottja a pernek, és mint kiderült a tulajdonosi jogokat a Kht. esetében is Szabadi Béla gyakorolta. A vád részét képezi, hogy a Kht. tevékenysége drága és erősen elméleti jellegű tanulmányok íratásában merült ki, valamint a tárca utasítására pénzelt a feladatkörén kívül eső projekteket, így vidéki kápolna-építést.

Torgyán szerint soha nem csinált titkot belőle, hogy mivel görögkatolikus családból származik, ráadásul a templomokat a vidékfejlesztés egyik tényezőjének tartja, utasításba adta az ilyen célú beruházások támogatását. Mint mondta, egyetlen, a Kht. által készített és kifizetett tanulmányt sem látott soha, nem is lett volna az ő feladata. Arra a bírói kérdésre, hogy a minisztérium egyáltalán használta-e valamire ezeket a tanulmányokat, nem tudott konkrét választ adni, csak azt, hogy "biztosan használta" valaki.

Forrás: [origo]
Torgyán a folyosón

A volt miniszter tanúkénti meghallgatását követően az [origo] kérdésére elmondta, ártatlannak tartja egykori államtitkárát, akit úgy meghurcoltak az eljárás során, mintha Rákosi Mátyás idejét élnénk. Nem is számít arra, hogy ezek után felmentő ítélet születhet, de az őt ért jogtalanságok miatt Szabadi akár Strasbourgig is elmehetne - mondta az egykori agrárminiszter.

Torgyán azt is elárulta, hogy 2007-ben dönt arról, visszatér-e a politizáláshoz. Ha igen, akkor új pártot fog alakítani, mégpedig nem kisgazdapárt néven, de mindenképpen a vidéki választókat megcélozva. A 2006-os választásokról azt mondta, szerinte a Fidesz fog nyerni, de csak mert az emberek a jelenlegi ellehetetlenült helyzetben a kisebbik rosszat fogják választani.

Szabadi Bélát, aki az Orbán-Torgyán kormány idején a Földművelődési és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára volt, milliárdos vagyoni hátrány okozásával vádolják. Szabadi korábban ártatlannak vallotta magát, és arra hivatkozott, hogy az általános kormányzati gyakorlat szerint járt el a vitatott ügyekben (repülőjegyek, reklámszerződések), mégis büntetőeljárást indítottak ellene. Torgyán József egykori bizalmasa az ügyészség szerint 5,8 millió forintos kárt okozott azzal, hogy hivatalos külföldi útjaira első osztályú repülőjegyekkel utazott, noha neki mint államtitkárnak nem járt volna.

Gergely Zsófia