Vitázni fog mind a négy párt listavezetője

Vágólapra másolva!
Nyílt levélben javasolta Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártok elnökeinek, hogy két vitát tartsanak a választások előtt: egyet mind a négy párt miniszterelnök-jelöltjeinek részvételével, egyet pedig a két nagy esélyes között. A miniszterelnök javaslatát mindhárom párt elfogadta.
Vágólapra másolva!

Nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a parlamenti pártok elnökeihez, megerősítve a listavezetők választási vitáira vonatkozó korábbi kezdeményezését. Erről Gál J. Zoltán, a szocialista párt kampányának kommunikációs vezetője számolt be szombaton.

A Dávid Ibolyának, az MDF elnökének, Kuncze Gábornak, az SZDSZ elnökének és Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének írt levélben az MSZP kormányfő-jelöltje megerősítette korábbi kezdeményezését: 2006. április 3-án jöjjön létre a négy parlamenti párt listavezetőjének nyilvános vitája. "Az Orbán Viktornak külön írt levelében Gyurcsány Ferenc arra vár egyértelmű választ: készen áll-e a Fidesz a nyolcéves hagyomány folytatására, vagyis az MSZP és a Fidesz miniszterelnök-jelöltjeinek kétszemélyes vitájára 2006. április 5-én" - közölte a kommunikációs vezető. Mindkét vita a választók eligazodását segíti - mondta Gál J. Zoltán, aki elmondta: Gyurcsány Ferenc meggyőződése szerint a vita nem lehet taktikai kérdés senki számára.

Április 5-én Orbán Viktor ott lesz a vitán - reagált Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője, aki elmondta "a Fidesz nagyon örül annak, hogy Gyurcsány Ferenc és a Magyar Szocialista Párt elfogadta a Fidesz kezdeményezését és megrendezésre kerül a miniszterelnök-jelöltek vitája". Március 20-án 10 órára a Parlament Caféba hívják a másik három parlamenti párt megbízott képviselőjét, ahol megegyezhetnek a vitával kapcsolatos minden körülményről, kérdésről - tette hozzá.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke egy sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva közölte, hogy az SZDSZ minden, a programról folytatandó vitára hajlik, ezért április 3-án, ha ez a vita meg lesz tartva, akkor ő maga természetesen ezen a vitán részt vesz. Kuncze hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy a szocialista, liberális és a konzervatív vélemény egyaránt megjelenjen a vitákban, és szerinte az április a 3-i vita erre alkalmas.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-vel azt közölte, hogy amennyiben a vitán a parlamenti pártok miniszterelnök jelöltjei mutathatják be programjukat, vázolhatják fel terveiket az ország jövőjéről, úgy az MDF miniszterelnök-jelöltjének, Dávid Ibolyának is ott van a helye ezen vitán.

A frakcióvezető hozzátette: ha viszont "Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, ezt a találkozót egy szocialista konzultációnak tekinti és arra a célra kívánja felhasználni, hogy folytassák azt a felelőtlen baloldali licitversenyt, amelyet már a kampányban megszokhattunk, akkor Dávid Ibolya és a Magyar Demokrata Fórum nem kíván részt venni az eseményen, ezzel is tiltakozva a lopakodó szocializmus újabb megnyilvánulásával szemben".