Egymillió forint a keddi budapesti gyilkosság nyomravezetőjének

Vágólapra másolva!
Egymillió forintot ajánlott fel a budapesti rendőrfőkapitány a kedden történt emberölés nyomravezetőjének, a játékterem alkalmazottját hajnalban holtan találták meg a szórakozóhelyen - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóközleményében.
Vágólapra másolva!

A XIII. kerületi Béke úton lévő helyiséget felügyelő vagyonvédelmi céghez hajnal három óra után érkezett riasztás. A cég értesítette a kerületi rendőrkapitányságot, amelynek munkatársai kiszálltak a helyszínre, ahol megtalálták a 30 éves férfi holttestét.

A rendőrség az eset kapcsán nyilvánosságra hozta a szórakozóhely biztonsági kamerájának felvételeit, amelyen látható a feltételezett gyanúsított.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indított nyomozást emberölés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt.