Egy elítélt vizsgázó lekéste a töri érettségit

Vágólapra másolva!
Rendben lezajlottak a történelem írásbeli vizsgák szerdán, bár két helyen pótolni kellett pár hiányzó feladatlapot, egy szabadságvesztés büntetését töltő vizsgázó pedig több órával lekéste a tételismertetést. Idén az eddigi vizsgákhoz képest történelemből jelentkeztek a legtöbben emelt szintű érettségire: több mint 11 ezer diák teljesítette a nehezebb vizsgát.
Vágólapra másolva!

A történelem írásbelikkel folytatódtak szerdán reggel 8 órától az idei érettségi vizsgák. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint csaknem 100 ezer - egészen pontosan 99 007 - diák tett történelemből érettségi vizsgát, túlnyomó többségük a középszintű vizsgát választotta, alig több mint 11 ezer tanuló vállalkozott az emelt szintű érettségi teljesítésére.

Az írásbelik minden iskolában időben megkezdődtek, és rendben lezajlottak az oktatási tárca közleménye szerint, mindössze két csomagolási probléma merült fel. "Az egyik helyen az iskolaigazgató még a jegyzőnél észrevette, hogy a csomagból hiányzik 20 feladatlap, a másik iskolában hasonló gond merült fel. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV) mindkét vizsgahelyszínen még a 8 órás kezdés előtt, azonnal pótolta a hiányzó példányokat" - mondták az [origo]-nak az Oktatási Minisztérium sajtóirodáján.

Egy vizsgázó, aki jelenleg szabadságvesztését tölti, az ehhez szükséges engedélyekkel egy budapesti gimnáziumban vizsgázott történelemből. Azonban - az előírt büntetés-végrehajtási kíséret mellett - két órás késéssel érkezett a vizsga helyszínére. A sajtóiroda munkatársa elmondta, hogy a késedelem ellenére ő is megkezdhette vizsgáját.

A történelem írásbelin a középiskolai történelmi atlaszt és a magyar helyesírási tanácsadót használhatták a diákok. Középszinten az egyszerű, rövid választ igénylő kérdésekre és a szöveges feladatokra 180 perc állt rendelkezésükre, emelt szinten az előbbi feladattípusra 90, utóbbira 150 percet fordíthattak a vizsgázók. A tételsor témakörönként kettő-négy, összesen 20-25 tételt tartalmazott.

Az oktatási tárca előírásai szerint a feladatok 60 százalékban a magyar, a fennmaradó 40 százalékban az egyetemes történelemhez kell hogy kapcsolódjanak, az összes feladat 50 százalékát pedig a XIX. és a XX. század történelme kell hogy adja. A tételek összeállításakor változatos, problémamegoldást ösztönző, és a történeti (szöveges, képi, grafikus, tárgyi stb.) forrásokon és térképeken alapuló feladatok megfogalmazását javasolta a tárca.

A tételekben egy kisebb korszak történelmi problémájának részletezőbb bemutatására, vagy összetettebb és/vagy több történelmi korszakon átívelő probléma áttekintő bemutatására kérték a diákokat.

MTI/[origo]