Megvan az MDF főpolgármester-jelöltje

Vágólapra másolva!
A Magyar Demokrata Fórum főpolgármester-jelöltje Katona Kálmán, aki a zöldebb Budapest megteremtését nevezte programja legfontosabb elemének.
Vágólapra másolva!

Katona Kálmán, volt közlekedési miniszter az MDF főpolgármester-jelöltje - jelentette be Almássy Kornél, a párt alelnöke vasárnap Budapesten.

Katona Kálmán a sajtótájékoztatón programja legfontosabb elemének nevezte a zöldebb Budapest megteremtését, ezen belül a parkok rendbevételét és a légszennyezés csökkentését, valamint az épített környezet védelmét. Szerinte azért is fontos a zöld területek fejlesztése, mert Budapest lakosságának több mint a fele nem megy nyaralni, s ők szabadidejük eltöltésére a köztereket, parkokat választják. A főpolgármester-jelölt a tömegközlekedés helyett az emberek igényeit kiszolgáló közösségi közlekedést kívánja a fővárosban megvalósítani, és el kellene érni, hogy a kerékpár Budapesten biztonságos közlekedési eszköz legyen.

Az MDF budapesti választmánya pénteken döntött arról, hogy önálló főpolgármester-jelöltet és önálló listát állít - mondta Almássy Kornél. A párt egy szombati rendezvényén Dávid Ibolya arról beszélt, hogy az MDF támogatottsága szerinte akár a 7-9 százalékot is elérheti majd az önkormányzati választáson. A párt elnöke ezt azzal indokolta, hogy az emberek csalódtak a Gyurcsány-kormányban és a többi pártban, míg az MDF támogatottsága folyamatosan növekszik.

Katona Kálmán az MDF budapesti listájáról jutott be az Országgyűlésbe, a közelmúltban a környezetvédelmi bizottság elnökévé választották. Az MDF-es politikus 1998 júliusától 2000 májusáig közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, majd a Magyar Villamos Művek elnök-vezérigazgatója volt. Négy éve a Fővárosi Közgyűlés tagja, informatikai bizottságának elnöke.