Később nyitnak csütörtökön a gyógyszertárak

Vágólapra másolva!
A patikaliberalizáció ellen tiltakozva két órával később nyitnak csütörtökön országszerte a gyógyszertárak - erről döntött a gyógyszerész kamara elnöksége. A patikusok azt nehezményezik, hogy a kormány tervei szerint bizonyos recept nélkül kapható gyógyszerek a patikák mellett máshol is beszerezhetőek lennének.
Vágólapra másolva!

Csütörtök reggel nyolc óra helyett tíz órakor nyitnak országszerte a patikák. A gyógyszerészek az ellen tiltakoznak, hogy a kormány enyhíteni akarja a patikalapításra vonatkozó jogszabályokat, valamint lehetővé tenné, hogy bizonyos recept nélkül kapható gyógyszerek - például fájdalomcsillapítók, lázcsillapítók - hozzáférhetők legyenek a benzinkutaknál és a szupermarketekben is.

A gyógyszerészek a tiltakozásról a gyógyszerész kamara hétfői elnökségi ülésen döntöttek, ahol további demonstrációkat helyeztek kilátásba, amíg az egészségügyi tárca figyelembe nem veszi javaslataikat. A patikusok tíz nappal ezelőtti nagygyűlésükön az egészségügyi miniszternek jelezték, amennyiben nem veszik figyelembe javaslataikat demonstrációt szerveznek.

A kormány szerint kevés az éjjel-nappal nyitva tartó patika, és kisebb településeken előfordul, hogy egyáltalán nincs is gyógyszertár. A gyógyszerész kamara viszont tiltakozik az elképzelés ellen. Azt mondják, azokban az európai uniós országokban, ahol liberalizálták az ellátást, romlott a kistelepülések gyógyszerbiztonsága, új patikák pedig csak a nagy forgalmú helyeken nyíltak.