Több mint húsz budapesti hajléktalanellátó intézményt fenyeget a bezárás veszélye tisztázatlan jogi helyzetük miatt. Az Otthon a Világ Peremén elnevezésű szociális otthonban már csomagolnak a lakók, december 15-éig kell kiüríteni az egész épületet. A költözködő hajléktalanok nem a barátságos, tágas szobáikat sajnálják leginkább, hanem azt, hogy szétszakad a közösség, amelyben szinte családként éltek.

"Elvileg ez is hajléktalanszálló, de amikor az ember itt lakik, akkor már nem az, akkor már frankón egy otthon" - fogalmazta meg egy ötvenes éveiben járó férfi, miért szomorúak az Otthon a Világ Peremén nevű szociális otthon lakói, amiért napokon belül ki kell költözniük. Az otthont a Léthatáron Alapítvány alakította ki a volt Hunyadi-laktanya-területén, az épületet a Honvédelmi Minisztérium bocsátotta a rendelkezésükre, csakhogy kiderült, hogy a terület birtokosa valójában a Kincstári Vagyon Igazgatóság. A tisztázatlan jogi helyzet végül oda vezetett, hogy a KVI megállapodott a telek hasznosításáról, és felbontották a szerződést az Alapítvánnyal. Az épületet december 15-ig teljesen ki kell üríteni.

Az otthonban húsz öregségi vagy rokkantsági nyugdíjas él kétfős, lakályos szobákban. Az alapítványnál dolgozó szociális munkások szerint az évek során igazi közösség jött létre. A lakók nagy része dolgozik, többnyire házimunkát végeznek vagy a kertben dolgoznak. Megünnepelik a születésnapokat, a névnapokat, havonta járnak színházba, kirándulni.

Sokan választottak maguknak hobbit is, például agyagoznak, fényképeznek vagy modelleznek. "Úgy ünnepeltünk mindent, mint egy család. Most elég rendesen áll a bál. Az is csoda, hogy eddig működött" - mondta a középkorú férfi, aki nem érti, miért kell megszüntetni az otthont. "Vagy az szúrja valakinek a szemét, hogy itt mi ilyen jól élünk, mint hajléktalan zsiványok?" - tette fel a kérdést.

A lakók a kiköltözés után nem kerülnek vissza az utcára, más otthonokban, szállókban biztosítanak nekik helyet. A körülményeik azonban az új helyeken kevésbé lesznek jók. "Ahová megyek, ott lényegesen kisebbek a szobák, és egy hónapra egy tekercs vécépapírt adnak fejenként. Ez mindent elmond" - mesélte a férfi, aki társaihoz hasonlóan leginkább azt sajnálja, hogy a közösség nem maradhat együtt. A váltás megkönnyítésére az alapítvány lehetővé teszi, hogy a lakók magukkal vigyék a tárgyaikat, az ágyakat, a szekrényeket, a hűtőket, a tévéket. A szobákban pénteken már fekete szemeteszsákok sorakoztak ruhákkal megtömve, jelezve a közelgő költözést.

Nem az Otthon a Világ Peremén az egyetlen hajléktalan-ellátó intézmény, amelynek bizonytalan a jogi helyzete. A Hajléktalan Embereket Segítők Budapesti Társasága pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott: több mint húsz intézményt kell majd bezárni, ezek közül néhányat még az idén. 

A hajléktalanokkal foglalkozó civil szervezetek nem csak a bezárandó intézmények miatt aggódnak, hanem egy előkészítés alatt álló rendelet miatt is. 2007-től egyes szociális szolgáltatások nem kapnának automatikusan állami támogatást akkor sem, ha egyébként megfelelnek a jogszabályban leírt szakmai követelményeknek. A tervezet szerint míg jövőre az önkormányzati és állami szociális intézmények továbbra is automatikusan kapnák a támogatást, az újonnan induló, civil szervezetek által fenntartott szolgáltatásoknak előbb még át kell esniük egy kapacitásszabályozási procedúrán. Az eljárás során döntik majd el, hogy egy adott területen szükség van-e az adott szolgáltatásra.

A Menhely Alapítvány szóvivője, Gurály Zoltán szerint a tervezet hátrányosan különböztetné meg a civileket, ráadásul nincs szó benne arról, mi lesz azokkal a területekkel, ahol hiányos a szolgáltatás, nem ösztönzi a problémák megoldását. Ha a tervezet így marad, a civilek azt fontolgatják, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Janecskó Kata