A Schöpf-Merei Ágost Kórházért demonstráltak

Vágólapra másolva!
Mintegy 80-90 ember gyertyás felvonulással tiltakozott a budapesti Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ tervezett bezárása, illetve funkciójának megváltoztatása ellen csütörtök este.
Vágólapra másolva!

Horváth Jenő főorvos a távirati iroda kérdésére hangsúlyozta: az egészségügyi intézmény már 52 éve "egyedülálló teljesítményt" nyújt a koraszülött-ellátásban. Emlékeztetett arra, hogy ezért a kórház fennállásának 50. évfordulóján Fővárosért Díjban részesült. A főorvos külön kiemelte a tíz éve működő babamentő programot, amely ebben az intézményben indult el az országban.

"Ennek a kórháznak meg kell maradnia, csodálatos orvosteam van itt" - fogalmazott Perityné Dulai Mária, a tiltakozó akció egyik szervezője. Úgy látja, ebben "a kicsi, családias intézményben" a veszélyeztetett anyák megfelelő ellátást kaphatnak.