Vetkőztetett és rabolt egy kamasz a vonaton

Vágólapra másolva!
Még a zoknit is levette áldozata lábáról az a 16 éves fiú, aki veréssel fenyegetőzve kirabolt egy másik tizenévest a Záhony felé tartó vonaton szerdán. A fiatal rabló ellen eljárás indult.
Vágólapra másolva!

Szerdán délután a Záhony felé közlekedő személyvonaton rátámadt egy 16 éves fiúra egy korabeli suhanc - közölte a rendőrség. Megszólította, majd kihívta a kocsi végén található peronra, ahol veréssel fenyegette, lökdöste, és a cipőjét követelte.

A sértett félelmében odaadta lábbelijét, de az nem a támadó mérete volt. A táskájában lévő másik pár cipő viszont már jónak bizonyult, így azt vette el tőle a fiatal rabló, és magával vitt egy nadrágot is a táskából. Ráadásként elvette a megtámadott fiú lábán lévő zoknit is. A kirabolt tizenéves nem szólt a rendőrségnek, az esetről egy szemtanú értesítette a záhonyi kapitányságot. A személyleírás alapján hamarosan megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 16 éves fényeslitkei kamaszt, aki ellen rablás miatt indítottak eljárást.