Hazugságvizsgálón az eltűnt lány rokonai

Vágólapra másolva!
Megkezdődött az eltűnt emődi kislány hozzátartozóinak poligráfos, úgynevezett hazugságvizsgálata a miskolci rendőrkapitányságon. A műszer, illetve a szakemberek segítségével akarják ellenőrizni, hogy a kétéves gyerek rokonai igazat mondtak-e.
Vágólapra másolva!

A rendőrség kezdeményezte a Borsod megyei Emődről eltűnt kisgyermek hozzátartozóinak poligráfos vizsgálatát, amelyhez az érintettek hozzájárultak - közölte a rendőrség csütörtökön. A vizsgálatok délelőtt már meg is kezdődtek. A miskolci rendőrkapitányság vezetője, Pásztor Albert úgy fogalmazott: a vizsgálat segíthet abban, hogy a hatóság ellenőrizze a hozzátartozók által korábban elmondottakat.

A szakértő bevonásával zajló poligráfos vizsgálat eredményének kiértékeléséről, az azzal összefüggő konkrét megállapításokról a rendőrség nem ad információt. A poligráfos meghallgatás lényege, hogy műszerek segítségével rögzítik, hogy az adott kérdés, téma közben a vizsgált személy által kevésbé kontrollálható - vérnyomás, szívritmus - biológiai jellemzők hogyan változnak. A szakemberek ezekből próbálnak következtetni arra, hogy megfelel-e a valóságnak a megkérdezett személy válasza.

A kétéves, Panda becenevű kislány szeptember 4-én tűnt el a Borsod megyei Emőd egyik családi házának udvaráról, utána hiába keresték több mint két hétig. A gyermek eltűnése kapcsán indult rendőrségi eljárás során bűncselekményre utaló körülmény, gyanú továbbra sem merült fel, a vizsgálat a közigazgatási eljárás szabályai szerint történik.