A Fidesznek tetszik Sólyom jelöltje

2008.05.08. 15:46

Az ítélőtáblák vezetői csütörtökön alkalmasnak találták Baka Andrást arra, hogy ő legyen a Legfelsőbb Bíróság új elnöke. Az MTI úgy tudja, várhatóan a Fidesz is támogatni fogja a jelöltet. A köztársasági elnök által jelölt Bakát kedden viszont alkalmatlannak találta a bíróságok felett felügyeletet gyakorló Országos Igazságszolgáltatási Tanács.

Alkalmasnak tartja az öt ítélőtábla vezetője a Sólyom László által a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöki posztjára jelölt Baka Andrást a tisztség betöltésére. A táblabírók csütörtöki közleményükben emlékeztettek arra, hogy a köztársasági elnök a jelölés előtt konzultációt folytatott a bíróságok vezetőivel, köztük a táblaelnökökkel is.

Mindez azért érdekes, mert a bíróságok - köztük a táblabíróságok - felett felügyeletet gyakorló, 15 tagú Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) kedden nem támogatta Baka jelölését. Az OIT nem dönt a jelöltről, csupán előzetes véleményt mond zárt ülésen, titkos szavazással. Hatan szavaztak igennel, heten nemmel, két szavazat pedig érvénytelen volt.

A döntés után Baka úgy fogalmazott: örömére szolgál, hogy az OIT-ben jelentős támogatást kapott, hiszen - fejtette ki - az igenek és a nemek között mindössze egy különbség volt. Hozzátette: számára az okozott csalódást, hogy az OIT nem biztosított lehetőséget elképzelései átfogó ismertetésére, és csalódást okozott neki az ülés levezetése is. "Hidegnek és barátságtalannak éreztem a légkört, nem gondoltam volna, hogy a jelenlegi elnök vezeti az ülést, és hogy ő is szavaz az OIT ülésén" - tette hozzá.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ugyanakkor csütörtökön közleményben tiltakozott Baka András nyilatkozatai ellen. Az OIT azt állította: Bakának volt ideje saját koncepciójának a kifejésére, a meghallgatás ugyanis közel másfél óráig tartott. Az OIT azt is közölte: egyetért Bárándy Gergely MSZP-s képviselő, OIT tag nyilatkozatával, amely szerint az igen szavazatok aránya a jelenlévők számához képest: 6-9 volt.

A főbírójelölt a táblaelnökök közleménye kapcsán azt mondta: "állásfoglalásuk megerősít abban, hogy folytassam, amit elkezdtem, érdemi lépéseket tegyek a magyar igazságszolgáltatás európaibbá tétele érdekében, mert van mit javítani". Hozzátette: nem az ítélkezés függetlenségére gondol, hanem az igazságszolgáltatás nyilvánosságára, a bírák képzésére. Baka közölte: nem konzultált a parlamenti pártokkal, mivel annak, megválasztása esetén, politikai következményei lehetnek, és ilyen áron nem kívánja a főbírói tisztséget betölteni.

A Fidesz és a KDNP várhatóan támogatja Baka Andrást, annak ellenére, hogy a két párt korábban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) döntésétől tette függővé a támogatást - tudta meg az MTI fideszes forrásokból. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az MTI érdeklődésére annyit közölt: már a hétfői frakcióülésen is azt állapították meg, hogy nincs szakmai vagy politikai fenntartásuk Baka Andrással szemben. Az SZDSZ vizsont korábban azt közölte nem fogják támogatni a jelöltet.

Az LB jelenlegi elnökének, Lomnici Zoltánnak a hatéves megbízatása június 26-án jár le. Az új főbírót az államfő jelöli, és az Országgyűlés választja meg kétharmados többséggel. Sólyom László egy hete mutatta be a főbírójelöltet a parlamenti pártfrakciók képviselőinek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK