Demszky szerint a 4-es metró folytatását is támogatja az EU

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió hajlandó támogatni a 4-es metró második szakaszát is - mondta a Népszabadságnak Demszky Gábor főpolgármester. Az EU még a metró első, Kelenföld és a Keleti Pályaudvar közötti szakaszának uniós finanszírozásáról sem döntött.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió hajlandó támogatni a 4-es metró második - Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közti - szakaszát is - mondta a Népszabadságnak brüsszeli tárgyalásai után Demszky Gábor főpolgármester.

Demszky szerint a kifogásolt, körülbelül hatvanmilliárd forint értékű szerződéseket a magyar fél kiemelte a négyes metró projekt első szakaszából. Az Európai Bizottság elkötelezte magát a második ütem kivitelelezése mellett, amelyhez felhasználható az elsőből kivett forrás - tette hozzá Demszky.

A főpolgármester azután beszélt erről, hogy a metrót építő DBR vezetője és az Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) főigazgatója társaságában Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság regionális igazgatóságának illetékeseivel a finanszírozási kérdésekről.

A Népszabadság múlt héten írta azt, hogy 60 milliárd forinttal kevesebb uniós támogatást kaphat a főváros a 4-es metró építéséhez. A lap szerint az EU a metróépítkezéshez kapcsolódó 11 szerződést szabálytalannak tart. Azok ugyanis meghívásos tenderek voltak, ez a fajta közbeszerzés az EU szerint indokolatlanul szűkíti a versenyt.

Az NFÜ múlt héten közleményben erősítette meg: javasolja a 4-es metró uniós támogatási forrásainak pénzügyi átcsoportosítását "a későbbi visszafizetési kockázat elkerülése érdekében". Az NFÜ arra hivatkozott, hogy a 4-es metró építésénél 2004-2005-ben alkalmaztak meghívásos, tárgyalásos eljárásokat, amelyek "a közösségi elvárásokkal" nincsenek összhangban.

Demszky már több mint két éve bejelentette, hogy az EU támogatja a 4-es metró építését. Ennek ellenére máig nem született döntés az első, Kelenföld és a Keleti pályaudvar közötti szakasz uniós finanszírozásáról sem.

A fővárosi közgyűlés tavaly április 24-én döntött arról, hogy benyújtja a pályázatot, amelyben 224 milliárd forint támogatást kér az Európai Uniótól a metró első, a Kelenföldi pályaudvartól a Keleti pályaudvarig futó szakaszára. Az NFÜ még augusztusban nyújtotta be Brüsszelnek a pályázatot, amelyről elvileg 6 hónap alatt kellett volna döntést hozni, de az Európai Bizottság ma is vizsgálja a dokumentációt.