Fegyvereket, alkatrészeket és lőport foglaltak le a rendőrök tizenkét, Veszprém megyében tartott házkutatás során, egy embert őrizetbe vettek. Az eljárás még tavasszal indult, testi sértés miatt, közben azonban a nyomozók látókörébe kerültek olyanok, akik illegális fegyvereket, illetve önkényuralmi jelképeket tartottak.

Egy időben tizenkét helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök szerdán négy Veszprém megyei városi kapitányság illetékességi területén. Az akció során számítógépeket, lőszereket, lőport, lőfegyvereket, illetve fegyveralkatrészeket foglaltak le - közölte az MTI-vel csütörtökön a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Váradi Piroska.

Egy fiatalkorú személyt őrizetbe vettek. A házkutatást életveszélyt okozó testi sértés és más élet elleni bűncselekményekkel összefüggésben tavaly indult ügyben kezdeményezték, amelyben a veszprémi rendőrök látókörébe került több olyan személy, aki engedély nélkül lőfegyvereket, lőszereket tartott, illetve különböző, a "köznyugalom veszélyeztetésére alkalmas önkényuralmi jelképeket használt".

Egy ház pincéjében tüzérségi lövedéket is találtak, és azt tűzszerészeknek kellett elvinniük a helyszínről - mondta a szóvivő. Váradi Piroska az ügyről részletekkel nem szolgált, arról sem nyilatkozott, hogy hol, mely Veszprém megyei településeken tartották egyidejűleg a tizenkét házkutatást.