Balázs: A magyarellenesség Szlovákiában kormánypolitika

2009.08.25. 12:18

Hamis érvekkel, téves jogértelmezéssel és tudatos magyarellenességgel vádolta meg a szlovák kormányt Balázs Péter külügyminiszter egy osztrák lapnak adott interjúban. Balázs Sólyom László köztársasági elnök Szlovákiából való kitiltásáról a Der Standardnak azt mondta: Magyarország mindent megtesz, hogy új fejezet nyíljék a két ország kapcsolataiban, de eddig nem járt sikerrel.

"Mi úgy látjuk, hogy a szlovák kormány igen erősen épít a magyarellenességre. Ez ott kormánypolitika" - közölte Balázs Péter magyar külügyminiszter az osztrák Der Standardban kedden publikált interjúban, miután múlt héten a szlovák kormány megtiltotta, hogy Sólyom László köztársasági elnök Szlovákia területére lépjen. A miniszter az ügy miatt a szlovák nagykövetet is berendelte hétfőn, a Der Standardnak ugyanakkor azt mondta, hogy az ellenségeskedésben  Magyarország nem partner, és nem fog ugyanazokkal az eszközökkel visszavágni, hanem kiutat keres.

Sólyom augusztus 21-én, pénteken látogatott volna a szlovákiai Révkomáromba, ahol egy Szent István-szobor avatásán vett volna részt. A szlovák hatóságok azonban jegyzékben közölték vele, hogy látogatása nemkívánatos, és megtiltották neki a két ország közti, belső schengeni határ átlépését, amelyen egyébként bárki ellenőrzés nélkül léphet át (az incidensről bővebben itt olvashat).

Balázs Péter szerint a szlovák kormány méltatlan helyzetbe hozta Sólyom Lászlót azzal, hogy nem egészen két órával a bejelentett látogatása előtt megtagadta tőle a belépést. Mindezt annak ellenére tette, hogy az államfő már úton volt - mondta. Ráadásul - tette hozzá - "egyszerűen hamis" a szlovák kormány érvelése, miszerint biztonsági megfontolásokból tagadták meg a beutazás jogát az elnöktől. "Mi nem észleltünk semmilyen biztonsági kockázatot" - állította a magyar külügyminiszter.

Balázs szerint a szlovákok egy európai uniós rendelkezésre hivatkoztak, amikor megtagadták a belépést Sólyom Lászlótól, de a magyar kormány szerint ez jogilag nem volt helytálló. Magyarország biztosítani akarja, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő, ezért el akarja érni az európai uniós szabályozás megfelelő módosítását - mondta a külügyminiszter. Elmondta azt is, hogy már tájékoztatta az EU külügyminiszteri tanácsának soros elnökét, Carl Bildtet, és írásban értesíteni fogja a többi európai uniós tagországot is. (Az EU első reakcióiról itt olvashat bővebben.)

Magyarország ugyanakkor mindenekelőtt Szlovákiával szeretné tisztázni az ügyet - tette hozzá. A magyar kormány tisztességes szándékkal közelít Szlovákiához, de a májusi szlovákiai látogatása alkalmával Balázs hiába próbált meg új fejezetet nyitni a kétoldalú kapcsolatokban. "Eddig minden kezdeményezésünk eredménytelen volt" - felelte arra a kérdésre, hogy lehetetlennek tartja-e a jó kapcsolat kiépítését Robert Fico kormánya és Budapest között. A külső körülmények - az európai uniós és NATO-tagság - azonban elősegíthetik a jó kapcsolatokat - tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy nem volt-e Sólyom látogatása tudatos magyar provokáció, Balázs Péter azt felelte: az elnök saját maga szervezi a programjait, nem a kormány. "Ezt a kérdést ezért az elnöki hivatalnak kell feltenni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK