Először négyszemközt tárgyalt Bajnai és Fico

2009.09.10. 12:40

Bajnai Gordon és Robert Fico csütörtöki szécsényi találkozója előtt rohamrendőrök járták kis csoportokban a város utcáit, a találkozó helyszínét kordonokkal vették körbe. A két kormányfő nem sokkal 3 óra előtt ült tárgyalóasztalhoz. Kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Először négyszemközt tárgyalt Bajnai Gordon magyar miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. A két kormányfő nem sokkal délután 3 óra előtt ült asztalhoz, majd háromnegyed négy körül megkezdődött a plenáris tárgyalás a két ország képviselői közt - jelentette az [origo] tudósítója.

A találkozó helyszínén, Szécsényben reggel óta erős rendőri jelenlét, a város utcáin rohamrendőrök járőröznek kis csoportokban. A két kormányfő kora délután érkezett meg, de nem abból az irányból, ahonnan azt az összegyűltek őket várták, így a tömeg - köztük az [origo] tudósítója - nem látta, ahogy bevonultak az épületbe.

Az épületet kordonokkal vették körbe, ezen belülre csak a találkozóra igyekvő diplomatákat, rendőröket, biztonságiakat, újságírókat engedték be. Nem sokkal kettő óra után a főutat is lezárták annál a kereszteződésnél, ahol be lehet hajtani a találkozó helyszínére. "Soha ennyi rendőr nem volt még Szécsényben" - mondta egy helyi gimnazista az [origo] tudósítójának. Többen is arról meséltek, hogy délelőtt a rendőrök átvizsgálták őket az utcán.

Néhány száz méterrel odébb a városban lévő turulszobor előtt már délelőtt tüntetők gyülekeznek. Negyven-ötvenen gyűltek össze, többségében gárdista-egyenruhában - jelentette tudósítónk. A kordon közelében lévő borozóból hangos nemzeti rock hallatszik ki. Kettő óra tájban Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, és tucatnyi híve is megjelent a közeli városháza előtti téren.

A város felé vezető úton másfél kilométer hosszan rendőrök ellenőrzték szúrópróbaszerűen az autósokat. A megyében reggel 6 és este 18 óra között tart a rendőrség fokozott ellenőrzést. Átvizsgálnak épületeket, autókat, csomagokat, a belépők ruházatát, lefoglalhatnak olyan eszközöket, anyagokat, amelyeket veszélyesnek ítélnek.

Közben mintegy háromszáz ember imádkozott a magyar-szlovák megbékélésért csütörtök délután, a két ország miniszterelnökének találkozója idején a szécsényi ferences templomban az MTI szerint. A magyar ferencesek meghívására Szlovákiából is érkeztek rendtársak, az imaórán szlovák és magyar nyelven mondták el a Mária-imát.

(Cikkünket folyamatosan frissítjük, kövesse az eseményeket itt!)

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Képgalériáért kattintson a fotóra!

Előzmények

Augusztus 21-én Szlovákia nem engedte be területére Sólyom László államfőt. A szlovák államnyelvtörvény miatt már korábban is rendkívül feszült magyar-szlovák kapcsolatok ezzel mélypontra jutottak.

Bajnai Gordon találkozót kezdeményezett Robert Ficóval a két ország közötti feszültség csökkentése érdekében. A miniszterelnök felkészüléséről szóló cikkünket itt olvashatja.

A kormányfő csütörtök reggel a Magyar Rádiónak azt mondta: nem gondolja, hogy minden egy csapásra megoldódik, de bízik az előrelépésben. Arról is beszélt, hogy Magyarország nem követhet el ugyanolyan hibákat, mint amiért jogosan bírálta Szlovákiát. A Szécsényhez közeli Balassagyarmat polgármestere ugyanis nem kívánatos személynek nyilvánította Robert Ficót a városban. Bajnai ezt butaságnak és felelőtlenségnek nevezte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK