Draskovics négyesre osztályozta miniszterségét

2009.12.03. 8:18

Minisztériuma teljesítményét dicsérte és négyes osztályzatot adott saját eddigi munkájára Draskovics Tibor leköszönő igazságügyi és rendészeti miniszter. Draskovics az MTV Ma Reggel című műsorában nem fejtette ki bővebben, miért távozik és furcsállta, hogy a sajtó keres neki új állást.

"Semmi sem történt az alatt a hét alatt, amikor egy héttel ezelőtt találkoztunk, akkor már tudtam, hogy le fogok mondani" - mondta Draskovics Tibor a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában, ahol egy hete is vendégeskedett már a csütörtökön lemondott igazságügyi és rendészeti miniszter.

Draskovics a beszélgetés során végigvette, mit ért el a minisztériummal, "szerintem egy távozó minisztertől elvárható, hogy vegye számba, mi az, amit kollegáival együtt megcsinált" - mondta. Felsorolásában említette a polgári jogi törvénykönyv elkészítését, ezer településőr szolgálatba állítását és az elektronikus ügyintézés bevezetését. Beszélt az igazságszolgáltatás reformjáról is, amit nem sikerült "még elindítani sem, mert a Fidesz az utolsó pillanatban kivonult ebből a történetből", miközben Draskovics szerint nem volt tartalmi vita a javaslatról.

Reagált azokra a bírálatokra is, amely szerint előfordult, hogy a rendőrség nem lépett fel a Magyar Gárda egyenruháját viselők ellen, illetve, megtörtént, hogy keményen intézkedett. Draskovics szerint a sajtó eddig "nem akarta megérteni, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntése azt mondta, bizonyos magatartásforma együttese jogellenes". Ha valamelyik hiányzott ebből az együttesből, akkor nem avatkozott be a rendőrség - mondta Draskovics. Hozzátette, hogy "aki bármilyen módon részt vesz egy feloszlatott társadalmi szervezetben", akkor a rendőrnek kötelessége beavatkozni.

Az őt ért támadásokról elmondta még, "ha hibázom, elismerem". Erre példának a Magyarok Nyilai nevű szervezet ellen bizonyítékként felhasználni kívánt hamis videófelvételeket hozta fel.

Az egyik műsorvezető újságíró megkérdezte tőle, benne van-e az "oltóanyagbizniszben", mire Draskovics azt válaszolta: "Igen, benne, beoltattam magam és a családom". A távozó miniszter szerint "marhaság" az a Magyar Nemzet által megírt történet, miszerint a KISZ-ben jó barátja volt a H1N1 elleni vakcinát gyártó Omninvest egyik alkalmazottja.

Felkészült rendőrséget ad át Draskovics

"Aki átveszi ezt a tisztséget, az egy felkészült rendőrséget fog átvenni" - jelentette ki Draskovics leendő utódja helyzetéről. A lehetséges utódot nem kívánta megnevezni, mindössze annyit mondott, hogy majd a miniszterelnök eldönti, ki kerül a posztra. Draskovics szerint nem jelent majd problémát, hogy a választások előtt távozik, hiszen "az önkormányzati minisztérium feladatkörébe tartozik a választások lebonyolítása, (...) és a tisztaságáról gondoskodni" is az ő feladatuk.

"Nem számítottam rá, hogy az egész magyar sajtó elkezd nekem állást keresni" - válaszolta arra a kérdésre, hogy már folynak a találgatások arról, hol folytatja majd a pályafutását. Draskovics pusztán annyit közölt: "több megkeresés ért". Egyes hírek szerint a PriceWaterHouseCoopers cégnél folytatta volna, de ezt nem erősítette meg. Az [origo] egy kormányközeli forrása úgy tudja, hogy a miniszter egy vezető pénzügyi cégtől - a négy nagy pénzügyi-könyvvizsgáló cég - a Deloitte, az Ernst & Young, a KPMG és a PricewaterhouseCoopers - egyikétől kapott ajánlatot.

Kérdésre felelve azt mondta, "négyes körüli" osztályzatot adna magának. Ezt többek között azzal indokolta, hogy "átvittük Magyarországot a 21. századba" az elektronikus ügyintézéssel. Emellett felidézte az országos rendőrfőkapitány eheti bejelentését, miszerint a közbiztonság sokat javult, 9 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma az első 10 hónapban.

Arról, hogy mit ért el Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterként, itt olvashat bővebben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK