Elfogták a hetedik szökött afgán őrizetest, aki kilenc honfitársával együtt szombaton tört ki a határrendészet nyírbátori közösségi szállásáról - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap.
A szökött afgánok közül hatot egy órán belül elfogtak. A hetedik, szökésben lévő társukat szombat este a közösségi szálláson dolgozó, egyik szabadnapos határrendész ismerte fel Nyírbátorban az utcán, és a helyszínen tartotta a férfit, miközben értesítette kollégáit - mondta a százados. Hozzátette: két afgán állampolgárt még keresnek a rendőrök.
A szóvivő emlékeztetett rá: szombaton az udvari sétára kísért mintegy ötven őrizetes közül többen próbáltak kitörni a létesítményből. Kilencnek pár pillanat alatt sikerült átmásznia a kétméteres, szögesdróttal is védett betonkerítésen, míg a többieket az őrök megakadályozták ebben.
A szökevényeket visszavitték a közösségi szállásra, ahol elkülönítették őket, más szankció nem alkalmazható velük szemben. A szökési ügyben a szabolcsi rendőr-főkapitányság belső vizsgálatot indított, amely nem tárt fel szabálytalanságot az őrszemélyzet részéről - közölték.
A szálláson azokat a Magyarországon jogszerűtlenül tartózkodó külföldieket őrzik, akik a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal döntésére várnak menekültstátusok ügyében. Nyírbátorban jelenleg 159 külföldi tartózkodik.