Újra előzetesben a Cozma-ügy három gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Sikeresen fellebbezett az ügyészség, másodfokon ismét elrendelték annak a Cozma-ügyben gyanúsított, három férfinak a további előzetes letartóztatását, akiket pár napja engedtek szabadon. Így szombaton mindhárom garázdasággal vádolt férfit visszavitték a börtönbe.
Vágólapra másolva!

Ismét előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság három embert azok közül, akiket a Cozma-gyilkosság ügyében garázdasággal gyanúsítanak. Az enyingi és a két pécsi férfit a rendőrség szombat reggel visszavitte a büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.

Az első fokon eljáró veszprémi bíróság az elmúlt héten a Cozma-ügyben garázdasággal gyanúsított emberek közül ötnek nem rendelte el a további fogva tartását, hanem szabadlábra helyezte őket. Pedig a rendőrség valamennyiük előzetes letartóztatásának a fenntartását kérte, és ezt indítványozta az ügyészség is.

Az elsőfokú határozatok ellen fellebbezett az ügyészség, és másodfokon a Veszprém Megyei Bíróság pénteken újból elrendelte a 34 éves enyingi R. István, valamint a 25 éves K. Róbert és a 28 éves K. Henrik pécsi lakosok előzetes letartóztatását.

Így a Cozma-üggyel összefüggésben ismét 13-an vannak előzetes letartóztatásban, egy gyanúsított más bűncselekmény miatt jogerős börtönbüntetését tölti, egy pedig eddig is házi őrizetben volt. A bűnügynek összesen 27 gyanúsítottja van. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg egy veszprémi lokál előtt.