Az új kormány elveheti a készpénzt az iskolakerülő gyerekek szüleitől

Vágólapra másolva!
Soltész Miklós KDNP-s politikus, aki várhatóan a szociális ügyekért felelős államtitkár lesz az új kormányban, az MTV csütörtöki reggeli műsorában azt mondta: természetben fogják kapni a családi pótlékot azok a családok, akik nem járatják iskolába a gyereküket. Soltész szerint még nem jelölték ki őt az államtitkári posztra, de "nem tiltakozik" ellene.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint természetben kapnák meg a családi pótlékot azok a családok, amelyek igazolatlanul nem járatják gyereküket iskolába - mondta a KDNP-s Soltész Miklós a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában csütörtökön. A KDNP-s politikus szerint nem a családi pótlék emelése várható idén, hanem szigorítást terveznek bevezetni. Azoktól a szülőktől, akik nem járatják - egy bizonyos óraszámon túl - iskolába gyermeküket, el fogják venni a családi pótlékot, amelyet aztán természetben kapnának meg.

Hozzátette: ösztönző lenne a rendszer, ha például több gyerek közül csak egy nem jár iskolába, akkor az utána járó készpénzt vonnák el. Ezután fél évig az önkormányzat által kijelölt szakember lenne a felelős azért, hogy ebből az összegből biztosítsák a gyermek eljutását az iskolába vagy az élelmezését. Soltész azt mondta: "kőkeményen" szét kell választani a szociális segélyezést és a családtámogatási rendszert, üzenni kell a családalapítás előtt álló fiataloknak, hogy nem szegényedhetnek el. Ezt fogja szolgálni a választható családi adózás rendszere vagy az otthonteremtés rendszerének átalakítása - mondta.

Soltész arra a kérdésre, hogy ő lesz-e a szociális területért felelős államtitkár, azt válaszolta, hamarosan kiderül, még nem jelölték ki. "Nem tiltakozom ellene" - mondta.