Köcsögzászlóról beszélő rendőrre panaszkodnak a melegfesztivál szervezői

Vágólapra másolva!
Tiltakozók zavarták meg a 15. melegfesztivál vasárnapi megnyitóját a szervezők hétfői közleménye szerint. A szervezők szerint a tiltakozók miatt a helyszínre érkező rendőrök kifogásolható módon léptek fel, egyikük "köcsögzászlónak" minősített a rendezvény szimbólumát, a szivárványszínű zászlót, és azt javasolta a szervezőknek, hogy távolítsák el azt a mozi épületéről.
Vágólapra másolva!

Vasárnap este 19 óra körül, "a Budapest Pride megnyitóját követően egy tucatnyi neonáci jelent meg a budapesti Művész mozi előtt. Hosszasan gyalázkodtak, és megpróbálták eltulajdonítani a mozira kitűzött szivárványszínű zászlót" - állítja hétfői közleményében Steigler Sándor, a Budapest Pride-ot szervező alapítvány kuratóriumának elnöke.

A közlemény szerint a mozi előtt álló rendőrök ezt megakadályozták, de a környék egyik mellékutcájában a csoport két tagja megütötte a fesztiválról távozó egyik vendéget. A szervező szerint "a helyszínre érkező nagyszámú rohamrendőr az áldozatot vette körül, és tőle követelte, hogy igazolja magát, miközben az elkövetők elsétáltak a helyszínről". A rendőrök - a közlemény szerint a fesztivál résztvevőinek felszólítására - végül feltartóztatták, majd igazoltatás után elengedték a dulakodókat.

A Budapest Pride több szervezője is hallotta, "hogy az egyik rendőr megengedhetetlen hangnemben annak a nézetének ad hangot, hogy a fesztivál provokálja a szélsőjobboldaliakat a zászlóval: 'nem hívok senkit, vegyék le a köcsögzászlójukat' - mondta egy másik rendőrnek" - olvasható a közleményben.

A közlemény szerint a fesztivál szervezői határozottabb rendőri fellépést vártak volna el, szerintük előbb is igazoltathatták volna a rendőrök a fesztivált ellenzőket.

Az [origo] megkérdezte a rendőrség álláspontját a közleményben szereplő állításokról. A BRFK kommunikációs osztályán azt kérték, írásban tegyük fel a kérdésünket.